Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közölt adatai szerint a munkanélküliségi ráta 11 százalék volt június-augusztusi időszakban, ugyanannyi, mint május-júliusban, miközben a munkanélküliek száma 467 200-ról 470 600-ra növekedett. Az adatokból kiderül az is, hogy a május-júliusi adatokhoz képest 18 400-zal nőtt a gazdaságilag aktívak száma a munkaerőpiacon, ami a foglalkoztatottak számának 15 ezres, valamint a munkanélküliek 3400-as emelkedésének köszönhető.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője felhívta a figyelmet arra, hogy több mint egy évtizedes csúcsot jelent a gazdaságilag aktívak 4,275 milliós létszáma. Az aktivitás élénkülése mögött a szakértő szerint az áll, hogy szigorodtak a munkaerőpiacról való kilépés egyes szabályai, így például a korai nyugdíjazás feltételei, vagyis kevesebben tudtak "kimenekülni inaktív státuszba".

A szakember szerint bíztató, hogy nőtt az aktívak száma, hiszen mindig is az volt a magyar gazdaság "rákfenéje", hogy hogyan lehet "visszaterelni" az inaktívakat a munkaerő-piacra. Suppan hozzáfűzte: éves szinten is 4200-zal nőtt a foglalkoztatottak létszáma, ami javulásra utal, bár közben 51 800-zal nőtt a munkanélküliek száma is, mivel nőtt az aktivitási ráta, azaz többen jelentek meg a munkaerőpiacon.

Suppan Gergely szerint a következő hónapokban javulhat a foglalkoztatottság, majd év végére a szezonális hatások miatt - kevesebb állás a turizmusban, mezőgazdaságban, építőiparban - újra csökkenhet. Éves összehasonlításban azonban még mindig pozitív lesz a mérleg, az év egészére pedig átlagosan 11 százalékos munkanélküliségi ráta várható.

Árokszállási Zoltán, az Erste Bank elemzője is azt hangsúlyozta: jó hír, hogy a munkanélküliek számánál jóval nagyobb mértékben nőtt a foglalkoztatottak száma. Hozzátette: egy nagyobb "trendfordulóhoz" a munkanélküliségi rátának is tovább kellene csökkennie - ez viszont stagnált - , így egyelőre lassúnak tekinthető a munkaerő-piaci kilábalás Magyarországon.

A szakértő a következő hónapokban további, lassú javulásra számít, ám a szezonális munkák végével a téli hónapokban szerinte is újra növekedhet a munkanélküliek száma. Hangsúlyozta: vélhetően továbbra is az exportszektor tud majd munkahelyeket teremteni, míg a belső piacra termelő szektorokban kevesebb új álláshely jön létre. Egyelőre nem látszik, hogy ez a trend megváltozna, erre még várni kell, talán jövőre már lehet azzal számolni, hogy a többi szektor is felzárkózik - fűzte hozzá.

Idénre átlagosan 11,1 százalékos munkanélküliségi rátát vár Árokszállási Zoltán, aki szerint az őszi hónapokat magában foglaló három havi ráták még lecsökkenhetnek 10,7-10,8 százalékra.

A K & H Befektetési Alapkezelő Zrt. keddi elemzésében úgy vélekedik: a legutóbbi foglalkoztatottsági adatok alapján ígéretes a munkanélküliség trendje, a KSH adatai pozitív tendenciát mutatnak. Jellemzően a nyár végén, a mezőgazdasági vagy építőipari szezonmunkák csökkenésének következtében emelkedni szokott ugyanis a munkanélküliek száma, ami a statisztikák szerint most elmaradt.

Az alapkezelő elemzői úgy vélik: a múlt héten bejelentett nagyobb autóipari beruházások hatására várhatóan a középtávon is tartható lesz a munkanélküliségi ráta csökkenő trendje. Ez azért döntő fontosságú a magyar gazdaság számára, mivel a jövőre vázolt, 3 százalék körüli GDP növekedéshez a pozitív külkereskedelmi egyenleg mellett a belföldi fogyasztás élénkülése is szükséges.

A kiskereskedelmi forgalom bővülése a múlt héten publikált adatok szerint már megindult, tartós emelkedés azonban csak a foglalkoztatás bővülésének, és ennek eredményeként a lakosság elkölthető jövedelmének növekedése következtében valósulhat meg - idézi a közlemény Horváth Istvánt, a K &H Alapkezelő befektetési igazgatóját.