Olyan lehűlés jön, hogy szükség lehet a radiátorokra

A pénteken érkező hidegfront miatt az OMSZ szerint másnap reggel már fűtésre is szükség lehet.
Csernátony Csaba, 2020. szeptember 17. csütörtök, 07:19
Fotó: Shutterstock

Pénteken hidegfront érkezik Magyarországra csapadék nélkül, széllel és lehűléssel - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.

A fronthatás miatt szombaton kora reggel akár 4-10 Celsius-fokra eshet a hőmérséklet, ezért ahol ez megoldható, indokolt lehet fűtést is bekapcsolni.

  • Csütörtökön országszerte a középső országrészben még lehet kevés felhő az égen, majd arrafelé is kiderül az ég. Csapadék nem várható. Az északi, északkeleti szél a nyugati és keleti megyékben olykor erős lesz. A hőmérséklet késő este 16 és 21, hajnalban 6 és 15 fok között valószínű.
  • Pénteken napközben a déli és a középső országrészben is csökken a felhőzet, kiderül az ég, általában sok napsütésre számíthatunk. Csapadék a nappali órákban már nem valószínű. Az északi, északkeleti szelet élénk, főleg a Tiszántúlon erős lökések kísérik, majd estére mindenütt mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 25 fok között alakul, északkeleten lesz a hűvösebb idő.

A fűtési szezon országosan szeptember 15-én indult, de október 15-ig úgynevezett rendelkezésre állási időszak van érvényben.

A 238 ezer fővárosi lakást ellátó  Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. (Főtáv) a napokban közölte: október 15-től mindenhol megindulhat a fűtés a társaság tájékoztatása szerint az érintett budapesti társasházak mintegy 90 százalékánál alkalmazott korszerű automatikus fűtésszabályozási technológia használatával a közösségek csökkenthetik a felesleges energiafogyasztást, így környezetkímélő módon időt, pénzt takaríthatnak meg.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

europeer, 2020.09.23 10:30

2020. szeptember 17. csütörtök, 07:19-én közzétett hazugságra visszatérve kijelenthető, hogy a radiátorokat nem szereltük le, de fűteni nem kellett.
Annyira nem, azóta este 10-kor is 20-21 fok volt, nappal meg a 30-as.
Ideje lenne kirúgni a közpénzes meteorológusokat. Hazudjanak vállalkozóként azoknak, akik fizetnek nekik a hazugságért.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

europeer, 2020.09.18 15:31

" Már csak kettőt kell aludni, és megérkezik a hidegfront, ám markánsabb lehűlésre csak egy nappal később, azaz pénteken számíthatunk - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
Szász Péter, 2020. szeptember 15. kedd, 14:45
-------------------------
Aludtunk kettőt, de maradt a qrva meleg. Szüntessék meg a közpénzen történő hazudozást!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

europeer, 2020.09.18 15:25

Mi van azzal kib@szott lehűléssel, amelyik ma 36 fokot mutat?
Hazudós közpénznyelők, tegnapra ígértétek a lehűlést. Aztán meg mára, mert tegnapra nem jött be. Ma mi f@sz van?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

europeer, 2020.09.18 11:30

Tényleg milyen qrva hideg lett, mindjárt be is hozom a radiátort, amit nyár elején kidobtam, mert nyáron nem kell fűteni.
Ezek az időjósok miért közpénzen beszélnek hülyeségeket?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

ovodas, 2020.09.18 11:13

A radiátorra mindig szükség van.Még +40 fokban is.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html