Friss: ilyen idő vár ránk a hétvégén és jövő héten

A Kárpát-medencétől délnyugatra sekély ciklon örvénylik, ennek előoldalán váltakozó nedvességtartalmú, kissé labilisabb léghullámok érkeznek térségünk fölé.
Dzindzisz Sztefan, 2018. október 6. szombat, 12:36

Szombaton délután a Dunántúlon megnövekszik a fátyolfelhőzet, amely estefelé helyenként meg is vastagszik, és néhol zápor kialakulhat. A déli, délkeleti szél többfelé megélénkül, a Fertő-tó térségében időnként megerősödik. A hőmérséklet délután 19 és 25, késő este 10 és 17 fok között alakul - írja előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Vasárnap szakadozott felhőzet lesz felettünk, emellett hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, szórványosan valószínű zápor, helyenként zivatar. A déli, délkeleti szél többfelé megélénkül, ma a Fertő-tó térségében időnként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 7 és 12 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken hűvösebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 19 és 24 fok között valószínű.

Hétfőn még változóan felhős lesz az ég, és elszórtan alakul ki zápor, esetleg zivatar. Keddtől csütörtökig pedig szinte zavartalan napsütésre, csapadékmentes időre számíthatunk. Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területén nem lesz.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 5 és 12 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 19 és 24 fok között várható.

A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.

HOZZÁSZÓLÁSOK