Időjárás: ónos esőre figyelmeztetnek

Csütörtökön megvastagszik a felhőzet, délután a Tiszántúlon lehetnek még kevésbé felhős körzetek. Késő délután északnyugaton már helyenként kisebb eső, este esetleg ónos eső is előfordulhat.
Szabó Dániel, 2018. december 5. szerda, 17:04
Fotó: Napi.hu

Szerda éjszaka kezdetben derült, vagy gyengén felhős égre számíthatunk, majd a Dunántúlra magasszintű felhőzet húzódik. Foltokban zúzmarás köd is képződhet főként a Dél-Dunántúlon, Dél-Alföldön, az Északi-középhegység völgyeiben. Gyenge vagy mérsékelt lesz a változó irányú szél. A hőmérséklet hajnalra 0, -6 fok közé csökken.

Csütörtökön tovább növekszik, egyre nagyobb területen meg is vastagszik a felhőzet, délután a Tiszántúlon lehetnek még kevésbé felhős körzetek. Késő délután északnyugaton már helyenként kisebb eső, este esetleg ónos eső is előfordulhat. A Dunántúl északi felén napközben megélénkül a déli, délkeleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és -6 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 5 fok között valószínű.

Pénteken többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, inkább csak délnyugaton lehet vékonyabb, szakadozottabb időnként a felhőzet. Északon szórványosan, délen néhol várható eső, északkeleten havazás, ónos eső is valószínű. A déli, délnyugati szél többfelé megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és -3, a legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 4 és 10 fok között alakul, de északkeleten várhatóan csak 1, 3 fokig melegszik fel a levegő.

Szombaton erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd késő délutántól, estétől nyugaton szakadozik, csökken a felhőzet. Sokfelé várható eső, zápor, délután nyugat felől szűnik a csapadék. A délnyugati, majd az északnyugatira forduló szél elsősorban a Dunántúlon nagy területen megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 7 fok között alakul, de északkeleten csak 0, +3 fok valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország nagy részén 5 és 10, északkeleten 2 és 5 fok között várható.

HOZZÁSZÓLÁSOK