Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Szerda este, éjszaka még döntően csak fátyolfelhős lesz az ég, bár hajnalban az északnyugati határvidéken már lehetnek felhősebb részek is. Csütörtökön a fátyol- és gomolyfelhők mellett többórás napsütés várható. Reggel, délelőtt még inkább csak az Alpokalján, majd a délután folyamán a nyugati és északi megyékben már másutt is lehet elszórt jelleggel zápor, zivatar.

Késő délutántól egyre inkább csak az ország középső harmadában, negyedében lehetnek záporok, zivatarok, de késő estétől ezek is gyorsan lecsengenek. Csütörtökön az északira, északkeletire forduló szél délutánig csak a Nyugat-Dunántúlon, délutántól kezdve már a keleti megyékben is megerősödik, a Bodrogközben és környékén viharos széllökések is lehetnek.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 13 és 18 fok között alakul, az északi völgyekben ennél kissé hűvösebb, nagyobb városainkban enyhébb lehet a hajnal. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 25 és 31 között valószínű, de Sopronban kissé hűvösebb is lehet.

Pénteken napközben a déli és a középső országrészben is csökken a felhőzet, kiderül az ég, általában sok napsütésre számíthatunk. Csapadék a nappali órákban már nem valószínű. Az északi, északkeleti szelet élénk, főleg a Tiszántúlon erős lökések kísérik, majd estére mindenütt mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 9 és 15 fok között várható, de a szélvédett, derült északi tájakon hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 25 fok között alakul, északkeleten lesz a hűvösebb idő.

Szombaton túlnyomóan napos időre számíthatunk fátyolfelhőkkel, csapadék nem lesz. Helyenként megélénkül a keleti, északkeleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között várható - írják a meteorológusok.