Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Péntektől a jövő hét közepéig gyakran lesz erősen felhős az ég, bár napos időszakokra is számítani lehet. Péntek reggeltől nyugat felől egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar, és a csapadékos idő a Dunántúlon szombat reggelig, keleten, északkeleten szombat estig kitart.

Vasárnap csak délnyugaton valószínű záporok kialakulása, majd hétfőn elsősorban keleten, kedden főként északkeleten lehet nagyobb területen esőre, záporra számítani, de lokálisan máshol is előfordulhat kisebb csapadék.

Szerdától országszerte csökken a csapadékhajlam, addig azonban az ország nagy részén 10-40 mm várható, a jelenlegi számítások szerint a Kiskunság térségében valószínű ennél kevesebb, a Kisalföldön és északkeleten pedig nagyobb mennyiség.

A jövő hét közepéig gyakran lesz szeles az idő, minden nap nagy területeken kell élénk illetve erős széllökésekre számítani.

A hőmérséklet pénteken még a nyarat idézi 25-30 fok közötti maximumokkal, ennél hűvösebb csak északon, északnyugaton lehet. Szombattól azonban jelentősen lehűl az idő, a legmelegebb órákban sem emelkedik 20 fok fölé a hőmérséklet, viszont a felhős, szeles időben hajnalonként is 5 fok fölötti értékek lesznek jellemzőek. Melegedésre szerdától van kilátás - írják a meteorológusok.