Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Egyre többfelé vékonyodik, szakadozik a felhőtakaró, éjszaka a Dunántúl déli és nyugati vidékein már többnyire gyengén felhős lesz az ég. Eleinte az ország északkeleti felén még elszórtan számítani lehet gyenge esőre, záporra, az esti óráktól azonban mindenütt csökken a csapadékhajlam.

Szombaton az északkeleti határvidéken tartósan felhős körzetek is maradhatnak, másutt napközben változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel, majd estétől északnyugat felől megnövekszik a felhőzet, és az északi, északnyugati tájakon néhol már előfordulhat eső, záporeső. Hajnalban a szélvédett északkeleti vidékeken ködfoltok képződhetnek. A nyugati, délnyugati szelet estig az északi megyékben, szombaton elsősorban a déli, délnyugati tájakon kísérhetik erős, kezdetben helyenként viharos lökések is.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +4 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton az északkeleti határvidék közelében 5 és 9, másutt 10 és 18 fok között valószínű - írják a meteorológusok.

Pénteken megdőlt a melegrekord

Fél háromkor Drávaszabolcsban 16,7 fokot mért az OMSZ, ezzel megdőlt az 1965-ben Homokszentgyörgyön regisztrált napi csúcs. A szomszédos Kémesen is 16,5 fok volt. A Dunántúlon és a Duna-Tisza közén néhány hegyvidéki, és közvetlenül a Balaton partján lévő mérőállomást leszámítva mindenütt 11 fok fölé melegedett a levegő a délután folyamán.

Érdekesség, hogy az északkeleti határvidéken a rekordhoz képest nagyjából 14 fokkal volt hidegebb.

Vasárnap az átmeneti csökkenést követően ismét megnövekszik, megvastagszik a felhőzet. Hajnalban néhol, majd délutántól az ország északi felében szórványosan várható eső, zápor. A nyugati, délnyugati szél többfelé megerősödik, egy-egy viharos széllökés is előfordulhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2, 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10, 15 fok között alakul, de a Dráva-mentén 16, 17 fok is lehet.

Hétfőn a gyakori felhőátvonulások mellett csak kevés napsütés várható. Több helyen várható eső, zápor. A nyugati, majd a délnyugatira forduló szél időnként megerősödik, egy-egy viharos széllökés is előfordulhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4, 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9, 15 fok között alakul.

Kedden túlnyomóan borult lesz az ég. Több helyen várható eső, késő délutántól hózápor is. A délnyugati szél északnyugatira fordul és nagy területen viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3, 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5, 13 fok között alakul, de néhol már napközben csökkenni fog a hőmérséklet.