Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Szerdára virradó éjszaka többnyire borult lesz az ég, ugyanakkor hajnalban a nyugati tájak fölött elvékonyodhat, felszakadozhat a felhőzet. Többfelé várható eső, zápor, eleinte néhol zivatar is lehet. A Tiszántúlon jelentős mennyiség is hullhat. Keleten is lassanként északira, északnyugatira fordul és megélénkül a szél. A hőmérséklet hajnalban 3 és 8 fok között alakul.

Szerdán a Dunántúlon egyre több helyen felszakadozik, csökken a felhőzet, számottevő csapadék már nem valószínű. Ugyanakkor a Dunától keletre marad a többnyire erősen felhős idő, többfelé esővel, záporral. Az északnyugati, északi szél több helyen megerősödik, főként az Észak-Dunántúlon néhol viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 8 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 12 fok között alakul.

Csütörtökön a Dunántúlon túlnyomóan derült idő várható, majd kevés gomolyfelhő képződik, aztán délután nyugat felől növekedni kezd a fátyolfelhőzet. Az ország többi részén reggelre nagyobb területen rétegfelhőzet, illetve köd képződhet, amely napközben feloszlik, majd többórás napsütés mellett megnövekszik a gomolyfelhőzet. Csapadék nem valószínű. A szél délire fordul, nyugaton néhol megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és +4 fok között alakul, a felhősebb keleti vidékeken lesz enyhébb a hajnal. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között várható.

Pénteken reggelre megvastagszik a felhőzet, és napközben erősen felhős vagy borult marad az ég. Országszerte várható eső, záporeső. A több csapadék délnyugaton, a kevesebb keleten valószínű. A délies szél többfelé megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 11 fok között várható - írják a meteorológusok.