Estétől átmenetileg csökken a csapadékhajlam, de az éjszaka második felében a déli országrészben újra kialakulhatnak záporok, zivatarok. Csütörtök napközben is a déli, valamint a középső országrészben lesz több felhő, és itt többfelé, másutt néhol fordulhat elő záporeső, zivatar. Az északias szél időnként megélénkül, de zivatarok környezetében erős, viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb ékszakai hőmérséklet 12, 20 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 26 és 31 fok között valószínű.

Pénteken a nap első felében fátyol- és gomolyfelhők mellett legalább néhány órára kisüt a nap, majd nyugat felől növekszik, vastagszik a felhőzet. Kezdetben főként az ország északi felén, majd délután, estefelé nyugat felől egyre többfelé várható zápor, zivatar, a Dunántúlon tartós eső is. A délkeleti, déli szél időnként megélénkül, zivatar környékén viharos széllökés is lehet. A legalacsonyabb ékszakai hőmérséklet 12, 18 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 31 fok között valószínű - írják a meteorológusok.