Hétfőn kisebb-nagyobb szakadozások, rövidebb napos időszakok inkább csak az ország délnyugati felében lehetnek, míg másutt borult, párás marad az idő. Délutántól főleg az ország északkeleti harmadán több helyen is lehet gyenge eső, reggelre azonban a Nyírségben is megszűnik a csapadék. Éjszaka többfelé képződik köd, sűrű köd elsősorban a főváros tágabb környezetében lehet.

Kedden a nyugati és déli megyékben a ködfoltok feloszlását követően gyengén vagy közepesen felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel. Eközben az ország északkeleti felén borult, párás, ködös időre kell számítani, de a középső megyékben napközben csökkenhet a rétegfelhőzet kiterjedése. Kedden legfeljebb szitálás fordulhat elő a felhős tájakon.

Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 6 és 12 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden a naposabb nyugati és déli tájakon 17 és 22, a tartósan borult országrészekben 10 és 16 fok között várható - írják a meteorológusok.

Mi a gerinc és a teknő?

A különböző nyomási szintek térképein megjelenő alakzat, ahol a környezetéhez képest ugyanazon légnyomási értékek alacsonyabban (teknő) vagy magasabban (gerinc) vannak.

A magasban a gerinc közeledése többnyire leszálló, felhőoszlató légmozgással párosul, míg a teknő közeledtével felhő- és csapadékképződéshez kedvező, felfelé irányuló áramlások jelentkeznek.

Szerdán sok helyütt számítani lehet párásságra, ködre, alacsonyszintű felhőzetre, majd napközben meg is vastagszik a felhőtakaró. Több helyen várható szitálás, eső, zápor. A Dunántúlon, estétől az északkeleti országrészben is megélénkül, helyenként megerősödik az északi, északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között várható.

Csütörtökön eleinte nagyrészt erősen felhős vagy borult idő várható, majd egyre többfelé felszakadozik, csökken a felhőzet. Kezdetben még több helyen előfordul eső, zápor, délutántól, estétől megszűnik a csapadék. Az északi szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között valószínű.