Szombat este általában erősen felhős vagy borult lesz az ég. Az északkeleti, keleti megyékben döntően hóra (kis valószínűséggel esetleg ónos szitálásra), másutt általában esőre, havas esőre kell számítani. Emellett a Dunántúlon és az Alföld délnyugati részein helyenként ónos eső is lehet. A nyugati, délnyugati szél élénk lesz, időnként meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -5 és +2 fok között valószínű, keleten az alacsonyabb értékekkel, de a keleti határ mentén az éjszaka első felében kissé hidegebb is lehet. Reggelre néhány fokot emelkedik a hőmérséklet, akkor már északnyugaton +3, a keleti határokhoz közel -2 körüli hőmérsékletek várhatók.

Vasárnap napközben nagy területen hosszabb időre is jelentősen csökkenhet a felhőzet, de délutántól északnyugat felől ismét beborul az ég. Délelőtt délen és keleten mindenütt megszűnik a csapadék, majd hosszabb szünetet követően késő délutántól, estétől északnyugat felől egyre több helyen elered az eső. Késő este, éjfél körül északkeleten azonban már havas esőre, hóra is számítani kell. Napközben a nyugati szél még csak kevés helyen erősödik meg, estétől azonban a délnyugati szelet már többfelé kísérik erős széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet az északkeleti határvidéken  1 fok körül alakul, de délnyugaton akár 9 fok is lehet. Vasárnapra Baranya, Bács-Kiskun és Tolna megyére ónos eső miatt adtak ki időjárási vészjelzést.

Hétfőn felszakadozik, csökken a felhőzet, és reggeltől már felhőátvonulások várhatók. Reggelig többfelé számíthatunk vegyes halmazállapotú csapadékra (északkelet felé növekszik a hó, havas eső esélye, másutt jellemzően eső valószínű), napközben már csak helyenként lehet zápor, hózápor. Az északnyugatira forduló szél megerősödik, nagy területen viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul, délnyugaton a magasabb értékekkel - figyelmeztet az OMSZ.

Hétfőn Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kivételével az ország egész területére első fokú vészjelzés lehet érvényes az erős széllökések miatt, 70 kilométer/órás lökésekre számíthatunk.

Az elkövetkező napokban kettős fronthatás miatt az arra érzékenyeknél előfordulhat fejfájás, migrén, ingadozhat a vérnyomás, növekedhet a reakció idő.