A veszélyjelzés szerint zivatarveszély miatt Budapestre, Pest, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas és Veszprém megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést vasárnapra.

Vasárnap délután főként az északi hegyvidéki területeken (Északi- és Dunántúli-középhegység, Alpokalja) helyenként, az Alföldön néhol várhatók zivatarok. Egy-egy intenzívebb zivatart rövid idő alatt 20-30 milliméter csapadék, jégeső, 60-80 kilométer/órás szélroham is kísérhet.

A hőség miatt Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna és Veszprém megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.

A középhőmérséklet az északi, északkeleti tájak kivételével elérheti a 25, délen és városi környezetben helyenként a 26-27 Celsius-fokot. Vasárnap a legalacsonyabb hőmérséklet általában 15-21 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29-34 fok között valószínű.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy vasárnap a figyelmeztetési értéket meghaladó, 8,5-ös (extrém) UV-B sugárzás várható. Ilyenkor normál bőrtípusnál már 15-20 perc napon tartózkodás esetén is bőrpír keletkezhet - derül ki a Met.hu-ról.

Azt kérik, hogy fokozottan védekezzenek a napsugárzás által okozott leégés ellen. Ha lehetséges napközben 11 és 15 óra között kerüljék a napozást. Vállat takaró póló, szalmakalap, illetve fényvédő krém használata mindenképpen javasolt.