Itt a friss időjárási előrejelzés

Szombat estig még általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak késő délután a nyugati határvidéken csökkenhet érdemben a felhőzet - adta hírül friss prognózisában a Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
Domokos László, 2020. július 25. szombat, 16:18
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

Országszerte várható csapadék: a Dunántúlon és északon az eső mellett néhol beágyazott zivatar is lehet, az Alföldön azonban az eső mellett záporok, zivatarok több helyen is kialakulhatnak.

Éjszaka a Nyugat-Dunántúlon és esetleg Budapest körül érdemben csökken a felhőzet, reggelre nyugaton ki is derülhet az ég. Elsősorban a nyugati megyékben azonban köd is képződhet. Másutt ugyanakkor erősen felhős vagy borult idő várható továbbra is.

Az éjszaka folyamán egyre kevesebb helyen valószínű csapadék, reggel már inkább csak az Alföldön lehet helyenként gyenge eső, délkeleten esetleg néhol zivatar.

Vasárnap az addig még erősebben felhős részeken is vékonyodik, szakadozik a felhőzet, ezt követően országszerte erőteljesebb gomolyfelhő-képződés várható több-kevesebb napsütéssel.

A Nyugat-Dunántúlon kicsi a csapadék esélye, keletebbre azonban elszórtan, a Tiszántúlon és az Északi-középhegység keleti felén pedig többfelé alakulhatnak ki záporok, zivatarok. Csak zivatarok körül lehet erős vagy viharos széllökés.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 18 Celsius-fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 25 és 30 fok között valószínű - írta az OMSZ.

Sok megyére adtak ki figyelmeztetést

Vas és Zala megye kivételével vasárnapra is az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki zivatarveszély miatt. Emellett Budapestre, Pest, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére felhőszakadás veszélye miatt is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

A szombat esti veszélyjelzés szerint szombaton az éjféli órákig délen és keleten még több, másutt már kevesebb helyen várható zivatar, amihez lokálisan felhőszakadás (20-30, néhol 50 milliméter fölötti mennyiségű csapadék), helyenként viharos (60-80 kilométer/órás) széllökés és jégeső is társulhat. Éjfél után már csak itt-ott fordulhat elő gyenge zivatar.

Ez a helyzet Európában

A Brit-szigetektől nyugatra ciklon örvénylik, hullámzó frontjai mentén a szigeteken többfelé esik az eső, de zivatarok is előfordulnak. Ugyancsak csapadékos az időjárás egy ciklonális mezőnek köszönhetően a Skandináv-félsziget északi része fölött.

A Kárpát-medence fölött pedig egy az Alpok térségében kialakult légörvényt találhatunk, így itt is többfelé hull jelentős mennyiségű csapadék. Eközben az Ibériai-félsziget és Franciaország fölé anticiklon nyúlik be délnyugat felől, így arrafelé napos, eseménytelen az idő, és hasonló a helyzet a Kelet-európai-síkság nagyobb részén is.

A csúcshőmérséklet a mediterrán térségben megfelel a sokévi átlagnak, ugyanakkor Közép-Európa egy részén és az északnyugati, északi területeken kissé hűvösebb az idő a megszokottnál.

Vasárnap estig a Kárpát-medence időjárását továbbra is ez a légörvény alakítja.

HOZZÁSZÓLÁSOK