Időjárás: kaptunk egy rossz hírt

Az egész országban figyelmeztetések vannak érvényben a felhőszakadás veszélye miatt. Öt megyében már másodfokú figyelmeztetést adott ki az OMSZ.
K. Kiss Gergely, 2018. május 25. péntek, 08:27

Az Országos Meteorológiai Szolgálat péntek reggeli, az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád, Somogy és Tolna megyében van másodfokú figyelmeztetés. Ott az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 milliméternél is több csapadék hullhat.

Az ország többi területén elsőfokú a figyelmeztetés felhőszakadás miatt.

Délelőttig főként északon, később ismét több helyen lesznek zivatarok - írták.

A legjellemzőbb kísérőjelenség zivatarok környezetében továbbra is a felhőszakadás lesz, valamint néhol viharos széllökés és helyenként jégeső is előfordulhat. Kis eséllyel (elsősorban délkeleten) egy-egy heves zivatar sem kizárt 80 kilométer/óra feletti szélrohammal és 2 centiméteresnél is nagyobb jéggel.

Az előrejelzés szerint pénteken a legmagasabb hőmérséklet általában 24-30 Celsius-fok között valószínű, de a Kisalföldön, Alpokalján kissé hűvösebb is lehet. Késő estére 15-20 fok közé hűlhet le a levegő, a zivatarok által érintett területeken és északnyugaton lesz a hidegebb.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

yamimarik, 2018.05.25 11:17

Javított változat : Mit hadoválnak itt 30 c fokokról ? Úgy látszik a hőhullámos nyár és a 30 c fok feletti hőmérséklet .Rémületkeltés fegyverévé vált . Tekintettel , hogy arányaiban Magyarország a világelső a szív az agy és a keringési betegségekbe és a halálozási arányukba .Valamint ugyanígy a rákos betegségekbe . A Föld nevű bolygó legkártékonyabb élőlénye az emberiség miatt .Már visszafordíthatatlan ,a Földön elindult 6 . kihalási folyamatok .
Ajánlott tv csatorna :Ozone TV , Ajánlott műsor : Egyenlítő .
Hatoscsatorna : Hihetetlen című műsorok .
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

yamimarik, 2018.05.25 11:13

Mit hadoválnak itt 30 c fokokról ? Úgy látszik a hőhullámos nyár és a 30 c fok feletti hőmérséklet .Rémületkeltés fegyverévé vált . Tekintettel , hogy arányaiban Magyarország a világelső a szív az agy és a keringési betegségekbe és a hakálozási arányukba .Valamint ugyanígy a rákos betegségekbe . A Föld nevű bolygó legkártékonyabb élőlénye az emberiség miatt .Már visszafordíthatatlan ,a Földön elindult 6 . kihalási folyamatok .
Ajánlott tv csatorna :Ozone TV , Ajánlott műsor : Egyenlítő .
Hatoscsatorna : Hihetetlen című műsorok
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html