Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Nyugat felől megvastagszik a felhőzet, éjszaka már mindenütt beborul az ég, legkésőbb a keleti, délkeleti határvidéken. Szerdán nyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet - olvasható az Inforadio.hu-n. A Tiszántúlon még késő délután is sok lesz a felhő, másutt gomolyfelhős, napos idő várható. Kedd estig számottevő csapadék nem valószínű; estétől először északon, majd a Kisalföldön, éjszaka pedig már másutt is egyre többfelé elered az eső. Szerdán a csapadékzóna kelet felé távozik, délután a Tiszántúlon is megszűnik a kiterjedt csapadék, már csak néhol lehet futó zápor, az Alpokalján zivatar sem kizárt.

A kedden még nagy területen viharos délnyugati szél éjszaka egyre több helyen északnyugatira fordul, és mérséklődik. Szerdán már inkább csak a Dunántúl északi részén lehet egy-egy viharos erejű széllökés, majd estétől ott is mérséklődik a légmozgás.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 9 Celsius-fok között alakul, míg a legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 8 és 13 fok között várható.