A francia sajtó szerint a jobboldali előválasztás két nagy meglepetése Fillon elsöprő győzelme, valamint az, hogy Nicolas Sarkozy nem jutott be a második fordulóba.  Francois Fillon a szavazatok több mint 44 százalékával megnyerte az első fordulót, s a 28 százalékot elért Alain Juppéval került be a második fordulóba, míg 21 százalékkal Nicolas Sarkozy volt államfő a harmadik helyre szorult, és bejelentette visszavonulását a politikai életből.

A konzervatív Le Figaro a Fillon-hullám című írásában üdvözölte, hogy az előválasztáson közel 4 millióan vettek részt, s "a nyugodt jobboldalt" vitték győzelemre. A lap értékelése szerint Fillon meg tudta győzni a választókat arról, hogy a reformok beindítására a változás hatékonyabb lehet a párbeszédnél. A konzervatív lap elemzőkhöz hasonlóan arra emlékeztetett, hogy a volt miniszterelnök nem rejti véka alá, mennyire csodálja Margaret Thatcher egykori bit miniszterelnököt.

A Le Figaro ugyanakkor hozzátette, hogy Fillon "fantasztikus" győzelme mindenekelőtt a Sarkozy-ellenességnek köszönhető, valamint annak, hogy Alain Juppé meggyőződésében és karakterében is túl mérsékeltnek mutatkozott, s megelégedett azzal, hogy Sarkozyval szemben a közvélemény őt tekinti az elfogadható, természetes jobboldali jelöltnek, de nem tudta ezt a támogatást lelkesedéssé formálni, miközben Fillon a liberális gazdasági programjával kampányolt, s a konzervatív témaválasztásait is sikerült átvinnie a köztudatba.

A fővárosi Le Parisien szerint Fillon mindent elsöpört, a baloldali Libération szerint pedig "Fillon repül, Sarkozy zuhan". A Le Parisien szerint ugyanakkor Fillon ekkora méretű győzelmére nem kielégítő magyarázat az, hogy a választók elsősorban Sarkozy ellen szavaztak.

A lap úgy véli, hogy a jobboldal "egy olyan embert választott, aki nem változtatja a beszédmódját évek óta", s jelöltként a közszférában dolgozók számának egyértelmű csökkentését, a munkaidő növelését és az azonos neműek házasodását engedélyező törvény módosítását ígéri. A Le Parisien arra az ellentmondásra is felhívta a figyelmet, hogy több százezer baloldali választó is hozzájárult a legliberálisabb jelölt győzelméhez. A Slate című véleményportál arra figyelmezett, hogy Francois Fillon sokkal jobboldalibb annál, mint amilyennek az emberek többsége gondolja őt.

A vezető gazdasági napilap, a Les Échos szerint Francois Fillon nem vehetett volna szebb revánsot Nicolas Sarkozyn, akivel együtt vezették az országot 2007 és 2012 között. "Fillon írta alá Sarkozy politikai halálos ítéletét, a történelem bumerángja, a jobboldali előválasztás kettős meglepetése be fog kerülni a tankönyvekbe" - vélte a lap.