Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A születések száma az év első öt hónapjában több, júniusban 2,1 százalékkal kevesebb volt, mint 2014-ben, januárban azonban az egy évvel korábbihoz képest 5,4 százalékkal több baba született. A halálozások száma az év első négy hónapjában átlagosan 4,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, februárban azonban  26 százalékkal többen haltak meg. Az év eleji jelentős halálozási többlet alakulásában a tetőző influenzajárvány és az előző év alacsony bázisértéke is közrejátszott - írja a KSH.

A születésszámot meghaladó halálozások eredményeként a természetes fogyás a 2014. január-júniusi 20 247-tel szemben 2015 első félévében több mint 20 százalékkal, 24 316 főre nőtt.

Forrás: KSH

Az első félévben 805-tel, azaz 4,9 százalékkal több házasságot kötöttek, mint 2014 azonos időszakában. Különösen az esküvői szezonon kívül eső januárban regisztráltak jelentős, 14 százalékos  emelkedést.

Ezer lakosra 9,0 élveszületés és 14,0 halálozás jutott. Az előbbi 0,2, az utóbbi 1,0 ezrelékponttal magasabb a 2014. január-júniusinál. A természetes fogyás mértéke (0,9 ezrelékponttal) 5,0 ezrelékre emelkedett. Az év első félévében ezer élveszületésre 4,2 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,7 ezrelékpontos csökkenést jelentett az előző év január-júniusihoz viszonyítva. A házasságkötési arányszám 3,5 ezrelékes értéke 0,2 ezrelékponttal magasabb volt, mint egy évvel korábban.

A születések és a halálozások száma mindegyik régióban emelkedett, az újszülötteké Dél-Alföldön és Nyugat-Dunántúlon nőtt a legnagyobb mértékben (5,1, illetve 4,0 százalékkal), az elhunytaké Közép-Dunántúlon és Közép-Magyarországon (12, illetve 9,3 százalékkal).

Itt fogy legjobban a népesség

2015 első félévében a természetes fogyás üteme mindegyik régióban emelkedett. Közép-Magyarországon és Közép-Dunántúlon - főleg a halálozások átlagosnál nagyobb mértékű növekedése miatt - kiugróan 41, illetve 30 százalékkal emelkedett a természetes fogyás mértéke. A házasságkötések száma egy kivétellel mindegyik régióban nőtt. A legnagyobb mértékű növekményt Észak-Alföldön (14 százalék), a kismértékű, 1,2 százalékos csökkenést pedig Közép-Magyarországon regisztrálták.