Orbán Viktor magyar kormányfő szerint az emelkedő foglalkoztatás is jó ok arra, hogy a választók újabb négy évre bizalmat szavazzanak neki az április 6-ai parlamenti választáson. Úgy látja, hogy a munkában álló magyarok száma két éve nem látott csúcsra nőtt, az infláció meredeken csökkent és a gazdaság bővül - tudósított Putnokról a francia AFP hírügynökség. Orbán 2010-es óriási választási győzelme előtt a munkaképes korú lakosság 55 százalékának volt állása, ami a legrosszabbak között volt Európában, míg most 60 százalék ez az arány.

Ki gondolta volna néhány évvel ezelőtt, hogy ebben az országban bővülni fog a foglalkoztatás - jelentette ki Orbán nemrégiben egy kampánybeszédében. Magyarországon nő, míg Európa más országaiban csökken - tette hozzá. Az AFP tudósítója ezt követően ismerteti az Orbán-kormány foglalkoztatási reformját, amelynek eredményeként 200 ezer ember jutott alkalmi közmunkához.

Unortodox

Putnokon a rendszerváltás óta nem sok embernek volt munkája - mondta el a hírügynökségnek a helyi fideszes polgármester. A kormány foglalkoztatási politikája, mint általában a gazdaságpolitikája, unortodox, de működik. Aki akar, az ma már kaphat munkát a kisvárosban.

A bírálók szerint azonban Orbán nem sokat tett a munkaerőpiac igazi gondjainak orvoslására. Az új munkahelyek 60 százaléka 2013-ban a közmunkából adódott, csak 20 százalékukat teremtette a magánszféra és 20 százalékuk volt új állás a közszférában. A kormány politikája nem sok befektetőt vonzott és nem sok piaci munkahelyet eredményezett - fogalmaz Keszeg Ádám, a Raiffeisen Bank elemzője.

A közmunkások rosszul keresnek és nem jogosultak fizetett szabadságra és táppénzre - emlékeztetnek emberjogi civil szervezetek. Keményen dolgozom egész nap, télen havat takarítok, nyáron az utat javítom nyomorúságos bérért - mondja Hajdú László 57 éves közmunkás, korábbi bányász. Kovács Zoltán, a Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára azonban azzal érvel, hogy a közmunka csak átmeneti lépés abba az irányba, hogy a tartós munkanélkülieket visszatereljék a munka világába. Fontos a pszichológiai hatás és ha a gazdaság növekedik, emelni tudják a bért.