A szociális szövetkezetek foglalkoztatói szerepének hatékonyabb betöltését, valamint foglalkoztatási szövetkezetek létrehozását célozza az a törvényjavaslat, amelyet Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter nyújtott be pénteken az Országgyűlésnek.

A javaslat elfogadása esetén április elsején lépne hatályba. Az általános indoklás szerint Magyarországon jelenleg 293 bejegyzett szociális szövetkezet van, ezek azonban nem tudják betölteni a nekik szánt társadalmi és gazdasági szerepet, nem ösztönzik a hátrányos helyzetű munkavállalók elhelyezkedését, a támogatási rendszer pedig szétdarabolt − írta az MTI.

A módosító értelmében a szociális szövetkezetek közfoglalkoztatók lennének, önkormányzatok is tagjai lehetnének ilyen szervezeteknek. A szociális szövetkezeten belül az iskolaszövetkezet mellett új, speciális szociális szövetkezetet hozna létre a javaslat, ez lenne a foglalkoztatási szövetkezet, amelynek legalább 500 természetes személy és legalább egy országos nemzetiségi önkormányzat lenne a tagja. A javaslat megteremtené, illetve fejlesztené a szövetkezetek felvevőpiacát, illetve elősegítené térnyerésüket a mezőgazdaságban.