Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az úgynevezett Szabóky Adolf Szakképzési Ösztöndíj azoknak a diákoknak nyújtható, akik az adott tanévben meghatározott hiányszakmákat államilag támogatott nappali, iskolai rendszerű szakképzésben tanulják. Hogy ezek pontosan melyek, azokra minden évben a megyei fejlesztési és képzési bizottságok (mfkb) tesznek javaslatokat, majd ezekre bólint rá a kormány.

Azt, hogy idén mely képzéseket támogatják, már régóta tudható (ide kattintva érheti el a kormányrendeletet, melyben az ötös számú mellékletet keresse), míg a jövő évi, azaz a 2017-2018-as tanévre vonatkozó lehetőségek néhány napja jelentek meg.

A lista meglehetősen szerteágazó, de alapvetően inkább kétkezi munkások képzését támogatják. Ennek megfelelően több megyében visszaköszön az ács, a női szabó, az asztalos, az ápoló, a kőműves és a pék, de van, ahol például a dísznövénykertész-képzést támogatják, míg Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megyében akkor is kaphatunk pénzt az államtól, ha honvéd altisztnek megyünk. (A teljes jövő évi teljes lista megyénként lebontva a cikk végén olvasható).

Ennyi pénz jár

Az ösztöndíjra a szakiskolai vagy szakközépiskolai tanulmányaikat folytató diákok attól a tanévtől válnak jogosulttá, amikortól az általuk tanult szakképesítést hiány-szakképesítésként határozták meg - tudtuk meg az NGM-től. A szakgimnáziumi tanulmányokat folytató tanuló esetében pedig érettségi végzettséghez kötött, a szakmai érettségi vizsga ágazatához tartozó, hiány-szakképesítésnek minősülő szakképesítés szakmai vizsgájára felkészítő tizenharmadik évfolyamon, a szakmai érettségi vizsga ágazatához nem tartozó - a tizenharmadik vagy tizennegyedik évfolyam valamelyikére vonatkozóan hiány-szakképesítésnek minősülő - szakképesítés szakmai vizsgájára felkészítő tizennegyedik évfolyamon jogosult ösztöndíjra.

Fontos tudnivaló, hogy valamennyi iskola típus esetében a tanuló az ösztöndíjra a tanulmányait lezáró szakmai vizsga vagy komplex szakmai vizsga utolsó vizsgarészének letételére - a tanév rendjéről szóló miniszteri rendelet alapján - meghatározott időszak végéig jogosult. Ezt nem hosszabbítja meg sem a javító- sem a pótló vizsga időpontja.

Az ösztöndíj mértéke szakközépiskolai vagy szakiskolai tanulmányok esetében az első szakképzési évfolyam első félévében egységesen havonta 10 ezer forint, ezt követően a további félévekben, ha a tanulmányi átlageredmény:

  • 2,51 és 3,0 között van, 10 ezer forint,
  • 3,01 és 3,5 között van, 15 ezer forint,
  • 3,51 és 4,0 között van, 20 ezer forint,
  • 4,01 és 4,5 között van, 27 ezer forint,
  • 4,51 és 5,0 között van, 35 ezer forint.

Az ösztöndíj havi mértéke szakgimnáziumi tanulmányok esetében, ha a tanulmányi átlageredmény:

  • 3,01 és 3,5 között van, 20 ezer forint,
  • 3,51 és 4,0 között van, 30 ezer forint,
  • 4,01 és 4,5 között van, 40 ezer forint,
  • 4,51 és 5,0 között van, 50 ezer forint.

Hogy lesznek így új informatikusok?

Bár az utóbbi időszakban egyre többször lehetett hallani, hogy Magyarországon egyre súlyosabb méreteket ölt az informatikushiány, az ösztöndíjjal támogatott képzések között mégsem találni informatikust. Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) tavalyi felmérése szerint legalább 20 ezer it-szakember hiányzik a piacról, ami valószínűleg azóta inkább nőtt, mintsem csökkent volna.

Az, hogy a hazai szakképzés rendszere nem sorolja a hiányszakmák közé az informatikai képzéseket azzal jár, hogy nő a munkaerő-hiány, csökken a vállalkozások és az ország versenyképessége, stagnál az ipar hozzáadott értéke - kommentálta az adatokat a Napi.hu megkeresésére az IVSZ. Sokatmondó adat, hogy Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal vizsgaadatai szerint 2015-ben kevesebb mint 3000 fő szerzett okj-s (országos képzési jegyzék) szakmai bizonyítványt informatikai szakképesítésből, míg építő- és anyagmozgató gép kezelője (szakirány megjelölésével) szakképesítésekből közel 50 ezren végeztek sikeresen. Persze ez utóbbiakra is szüksége van az országnak, de az utóbbi idők tendenciája szerint informatikusokra még inkább.

Az IVSZ szerint az informatikai okj-s képzések alacsony kibocsájtási száma leginkább a szakmaszerkezeti előrejelzések elavult rendszerét és a szakképzés alacsony hozzáadott értékét tükrözi, illetve jelentős részben ennek is köszönhető az iparágban kialakult munkaerőhiány.

A rossz hír, hogy ösztöndíj nélkül éppen a leginkább rászorulók nem vehetnek részt azokban az informatikai képzésekben, amelyek a leginkább biztosíthatnák számukra a megfelelő elhelyezkedést és az átlagosnál magasabb jövedelmet - véli az IVSZ. A szervezet éppen ezért úgy véli, hogy a szakmaszerkezeti előrejelzések "elavult módszertana", az informatikai képzések és képzőhelyek számának leépítése, valamint a hiányszakmák megállapításának "piaci szempontokat figyelmen kívül hagyó rendszere" hozzájárulnak az informatikus-hiány növekedéséhez és szembe megy az EU-s országok jó gyakorlatával, törekvéseivel is.

Természetesen az NGM-et is megkérdeztük, hogy miért nem támogatják ilyen formában is az informatikus képzést, ám a több mint egy hete feltett kérdéseinkre a cikk megjelenéséig nem érkezett válasz. Amint válaszolnak, frissítjük a cikkünket.

Frissítés: Válaszolt az NGM

A cikk megjelenés után, kora délután válaszolt lapunknak a nemzetgazdasági tárca. Eszerint a hiány-szakképesítésekre vonatkozó javaslatokat az mfkb-k teszik meg. Az informatikai szakképesítések hiány-szakképesítések közé sorolására a következő időszaktól nyílik széles körű lehetőség.

Figyelembe kell venni ugyanakkor azt is, hogy az okj-ban szereplő, az állam által elismert informatikai szakképesítések köre, az ezek megszerzésére irányuló képzések nem adhatnak teljes körű választ az informatikai szakemberhiányra, hiszen az informatikus szakemberek közé sokkal szélesebb szakmai kör sorolható - például a programozó matematikusok, a felsőfokú végzettségű informatikai szakemberek, de azon további szakemberek is, akik egy-egy (akár speciális, cég specifikus) programozási nyelv tekintetében rendelkeznek magas szintű felkészültséggel. Az informatikai képzésben résztvevők létszáma a rendelkezésre álló szabad férőhelyek száma és a várhatóan biztos munkaerő-piaci pozíciók ellenére sem emelkedik rohamosan - írta az NGM.

A támogatott képzések a 2017-2018-as tanévben

Bács-Kiskun megye: ács; állattartó szakmunkás; asztalos; burkoló; cukrász; családi gazdálkodó; épület- és szerkezetlakatos; faipari technikus; gyakorló ápoló; gyakorló mentőápoló; hegesztő; ipari gépész; magasépítő technikus; mechatronikai technikus; mezőgazdasági gépész; női szabó; pék; szerszámkészítő; szociális gondozó és ápoló; villanyszerelő.

Baranya megye:
ács; cukrász; családi gazdálkodó; eladó; elektronikai technikus; épület- és szerkezetlakatos; gépgyártástechnológiai technikus; gépi forgácsoló; gyakorló ápoló; hegesztő; ipari gépész; karosszérialakatos; kőműves; központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő; mechatronikai technikus; női szabó; szőlész-borász; vegyész technikus; villanyszerelő; víz-, csatorna- és közmű-rendszerszerelő.

Békés megye:
ács; asztalos; épület- és szerkezetlakatos; épületgépész technikus; erősáramú elektrotechnikus; gazda; gépi forgácsoló; gyakorló ápoló; gyakorló csecsemő- és gyermekápoló; hegesztő; kistermelői élelmiszerelőállító; falusi vendéglátó; kőműves; központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő; lovász; női szabó; nyomdaipari technikus; szerszámkészítő; szociális gondozó és ápoló; tejipari szakmunkás; víz-, csatorna- és közmű-rendszerszerelő.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye:
ács; állattartó szakmunkás; asztalos; épület- és szerkezetlakatos; épületgépész technikus; gépgyártástechnológiai technikus; gépi forgácsoló; gyakorló ápoló; hegesztő; húsipari termékgyártó; kistermelői élelmiszerelőállító; falusi vendéglátó; kőműves; mechatronikai technikus; mezőgazdasági gépész; női szabó; szociális gondozó és ápoló; vegyész technikus; villanyszerelő; víz-, csatorna- és közmű-rendszerszerelő; vízügyi szakmunkás.

Budapest:
asztalos; dísznövénykertész; épület- és szerkezetlakatos; férfiszabó; gépgyártástechnológiai technikus; gyakorló ápoló; gyógyszerkészítmény-gyártó; hegesztő; húsipari termékgyártó; ipari gépész; kőműves; központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő; magasépítő technikus; női szabó; pék; szociális gondozó és ápoló; tartósítóipari szakmunkás; vasútforgalmi szolgálattevő; villanyszerelő; víziközmű technikus.

Csongrád megye:
állattartó szakmunkás; elektronikai technikus; épület- és szerkezetlakatos; gépgyártástechnológiai technikus; gépi forgácsoló; gyakorló ápoló; gyakorló csecsemő- és gyermekápoló; hegesztő; ipari gépész; kertész; kőműves; központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő; mechatronikai technikus; mechatronikus-karbantartó; mezőgazdasági gépész; női szabó; pék; szociális gondozó és ápoló; villanyszerelő; vízügyi szakmunkás.

Fejér megye:
asztalos; autószerelő; épület- és szerkezetlakatos; festő, mázoló, tapétázó; gépgyártástechnológiai technikus; gépi forgácsoló; gyakorló ápoló; gyakorló csecsemő- és gyermekápoló; gyakorló mentőápoló; hegesztő; húsipari termékgyártó; ipari gépész; kistermelői élelmiszerelőállító; falusi vendéglátó; kőműves; mezőgazdasági gépész; műanyagfeldolgozó; szerszámkészítő; szociális gondozó és ápoló; útépítő; villanyszerelő.

Győr-Moson-Sopron megye:
ács; állattartó szakmunkás; asztalos; automatikai technikus; dísznövénykertész; eladó; festő, mázoló, tapétázó; gazda; gépgyártástechnológiai technikus; gépi forgácsoló; gyakorló ápoló; gyakorló csecsemő- és gyermekápoló; hegesztő, ipari gépész, járműipari fémalkatrész-gyártó; kőműves; mechatronikai technikus; szakács; szociális gondozó és ápoló; villanyszerelő.

Hajdú-Bihar megye:
ács; állattartó szakmunkás; bádogos; elektronikai technikus; épület- és szerkezetlakatos; gépi forgácsoló; gyakorló ápoló; hegesztő; húsipari termékgyártó; ipari gépész; kistermelői élelmiszerelőállító, falusi vendéglátó; kőműves; központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő; mechatronikai technikus; mezőgazdasági gépész; nyomdaipari technikus; pék; szociális gondozó és ápoló; vegyész technikus; villanyszerelő.

Heves megye:
abroncsgyártó; autószerelő; bányaművelő; cukrász; gazda; gépgyártástechnológiai technikus; gépi forgácsoló; gyakorló ápoló; gyakorló csecsemő- és gyermekápoló; hegesztő; ipari gépész; karosszérialakatos; kőműves; központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő; mechatronikai technikus; mezőgazdasági gépész; pék; szakács, szociális gondozó és ápoló; villanyszerelő.

Jász-Nagykun-Szolnok megye:
burkoló; családi gazdálkodó; épület- és szerkezetlakatos; gépgyártástechnológiai technikus; gyakorló ápoló; hegesztő; honvéd altiszt (az ágazat/szakmairány megjelölésével); ipari gépész, járműfényező; karosszérialakatos; kistermelői élelmiszerelőállító, falusi vendéglátó; kőműves; mezőgazdasági gépész; mezőgazdasági gépésztechnikus; pék; pincér; ruhaipari technikus; szerszámkészítő; szociális gondozó és ápoló; villanyszerelő; vízgépészeti technikus.

Komárom-Esztergom megye:
eladó; elektronikai technikus; épület- és szerkezetlakatos; festő, mázoló, tapétázó; gépi forgácsoló; gumiipari technikus; gyakorló ápoló; hegesztő; húsipari termékgyártó; kőműves; lovász; mechatronikai technikus; mezőgazdasági gépész; műanyagfeldolgozó; női szabó; szakács; szerszámkészítő; vegyész technikus; villanyszerelő; vízügyi szakmunkás.

Nógrád megye:
ács; épület- és szerkezetlakatos; gépgyártástechnológiai technikus; gépi forgácsoló; gyakorló ápoló; hegesztő; ipari gépész; kőműves; környezetvédelmi technikus; központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő; mezőgazdasági gépész; mezőgazdasági gépésztechnikus; műanyagfeldolgozó; női szabó; pék; szerszámkészítő; szociális gondozó és ápoló; villanyszerelő; vízgazdálkodó technikus; vízügyi szakmunkás.

Pest megye:
asztalos; elektronikai technikus; épület- és szerkezetlakatos; faipari technikus; gépgyártástechnológiai technikus; gépi forgácsoló; gyakorló ápoló; hegesztő; honvéd altiszt (az ágazat/szakmairány megjelölésével); ipari gépész; kistermelői élelmiszerelőállító, falusi vendéglátó; központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő; mechatronikus-karbantartó; mezőgazdasági gépész; női szabó; pék; szerszámkészítő; szociális gondozó és ápoló; vegyész technikus; villanyszerelő; víz-, csatorna- és közmű-rendszerszerelő.

Somogy megye:
bádogos; elektronikai műszerész; épület- és szerkezetlakatos; festő, mázoló, tapétázó; gazda; gépgyártástechnológiai technikus; gépi forgácsoló; gyakorló ápoló; gyakorló mentőápoló; hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő; ipari gépész; központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő; mezőgazdasági gépész; műanyagfeldolgozó; női szabó; szerszámkészítő, szociális gondozó és ápoló; szociális szakgondozó; tejipari szakmunkás; vízügyi szakmunkás.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye:
ács; bádogos; burkoló; elektronikai technikus; épület- és szerkezetlakatos; gépi forgácsoló; gyakorló ápoló; gyakorló mentőápoló; hegesztő; ipari gépész; kertész; központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő; mezőgazdasági gépész; mezőgazdasági technikus; pék; szerszámkészítő; szociális gondozó és ápoló; vegyész technikus; villanyszerelő; víz-, csatorna- és közmű-rendszerszerelő.

Tolna megye:
ács; burkoló; épület- és szerkezetlakatos; épületgépész technikus; erősáramú elektrotechnikus; gépgyártástechnológiai technikus; gépi forgácsoló; gyakorló ápoló; gyakorló csecsemő- és gyermekápoló; hegesztő; karosszérialakatos; kistermelői élelmiszerelőállító, falusi vendéglátó; kőműves; központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő; mezőgazdasági gépész; női szabó; szerszámkészítő; szociális gondozó és ápoló; tejipari szakmunkás; villanyszerelő.

Vas megye:
ács; asztalos; automatikai technikus; autószerelő; bádogos; elektronikai műszerész; gépi forgácsoló; gyakorló ápoló; gyakorló csecsemő- és gyermekápoló; hegesztő; húsipari termékgyártó; kárpitos; kistermelői élelmiszerelőállító, falusi vendéglátó; kőműves; mezőgazdasági gépész; női szabó; ruhaipari technikus; szerszámkészítő; szociális gondozó és ápoló; villanyszerelő.

Veszprém megye:
ács; asztalos; elektronikai technikus; faipari technikus; festő, mázoló, tapétázó; gépgyártástechnológiai technikus; gépi forgácsoló; gyakorló ápoló; hegesztő; ipari gépész; kistermelői élelmiszerelőállító, falusi vendéglátó; kőműves; központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő; mezőgazdasági gépész; női szabó; szakács; szerszámkészítő; szociális gondozó és ápoló; vegyész technikus; villanyszerelő.

Zala megye:
ács; asztalos; autószerelő; burkoló; épületgépész technikus; festő, mázoló, tapétázó; gépgyártástechnológiai technikus; gépi forgácsoló; gyakorló ápoló; hegesztő; ipari gépész; karosszérialakatos; kárpitos; kisgyermekgondozó, -nevelő; kőműves; központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő; női szabó; pék; szerszámkészítő; szociális gondozó és ápoló.