A Nemzetgazdasági Minisztérium ezt közölte a lappal, amikor arról érdeklődtek, milyen intézkedésekre gondolt a miniszter, aki a Kossuth Rádióban arról beszélt, hogy a jegybanknak "legalább 12-16 eszköze" lehetne, hogy segítse a növekedési fordulatot. A világ vezető jegybankjai által a válság kezdete óta alkalmazott nemkonvencionális monetáris politikai eszközök egy része a bankoknak nyújtott likviditás. Ezek célja a tömeges bedőlések megelőzése volt - hasonlóan a valamivel később bejelentett vállalatikötvény-, illetve jelzáloglevél-vásárlásokhoz. Ezek a magyar gyakorlatból sem hiányoztak, swap-programokat a Magyar Nemzeti Bank (MNB) már 2008 októberében meghirdetett. A devizalikviditás-nyújtás az "új MNB" eszköztárába is bekerülhet, de ehhez az Európai Központi Bankkal (ECB), esetleg a svájci jegybankkal közös programok kellenének.

A Fed mennyiségi lazítási programjai az állampapír-hozamok és a jelzáloglevél-hozamok leszorításával a befektetőket a kockázatosabb eszközök vásárlása felé próbálják szorítani. Ezt a magyar piacon nehéz megismételni, hiszen a jelzáloglevél-piac kicsi, vállalatikötvény-piac pedig gyakorlatilag nem létezik. (Az MNB 2010-ben indított egy jelzáloglevél-programot, amely azonban "érdeklődés hiányában" még abban az évben lezárult.) A következő logikus lépés a Fed részéről a részvényvásárlás lehet - ez az MNB esetében sem zárható ki, bár kérdéses, hogy mekkora lendületet adhat a gazdaságnak, ha "állami" részvények parkolnak a jegybanknál.

A reálgazdaságot közvetlenül befolyásoló lépések közül a Bank of England "funding for lending" programja emelhető ki, amelynek keretében a pénzintézetek kedvező feltételekkel kapnak finanszírozást, amennyiben abból lakásépítéseket, kisvállalatokat hiteleznek. A tapasztalatok nem túl bíztatóak - de nem zárható ki hasonló konstrukció Magyarországon sem - ismerteti a Világgazdaság.