Így működik a kormány csodafegyvere - meghökkentő számok a munkaerőpiacról

Egy év alatt több mint negyedével csökkent az álláskeresők száma a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adatai szerint. Ez azonban valószínűleg nagyrészt a közmunkának köszönhető, egyes régiókban például állami támogatás nélkül szinte nincs is új munkahely. Igaz, van ahol épp a fordítottja igaz.
Napi.hu, 2015. június 30. kedd, 11:22
Fotó: Napi.hu

Május végén valamivel több mint 384 ezer álláskeresőt tartott nyilván a NFSZ, ami 7,3 százalékkal kevesebb, mint az áprilisi és 25,2 százalékkal kisebb, mint az egy évvel ezelőtti adat. A változás hátterében részben az áll, hogy a tavalyi választások után hirtelen felére (az április 212 ezerről májusra 103 ezerre) csökkent a közmunkaprogramok keretében foglalkoztatottak száma - idén áprilisban ez a szám már 185 ezer volt, májusi adatokat ugyan még nem közölt a KSH, de ekkora visszaesés aligha volt.

Amennyiben a részleteket nézzük, úgy azt látjuk, hogy minimálisan, hatezerrel több volt a női álláskereső, és ahogy mindig, most is a képzetlenek vannak többen: a diplomások száma alig haladta meg a 20 ezret, míg azok száma, akik legfeljebb 8 általánost, illetve a gimnáziumot végeztek meghaladta a 200 ezret.

Nem jó hír, hogy a tartósan, azaz legalább egy éve álláskeresők száma még mindig százezer felett van, sőt ez még nőtt is az elmúlt hónaphoz képest - igaz, éves alapon már 7,1 százalékos csökkenést mért a hatóság.

A legtöbb álláskeresőt (45698) Borsod-Abaúj-Zemplén megyében regisztrálta a hatóság, ez nagyjából tízszer annyi, mint a legjobb helyzetben lévő Győr-Moson-Sopron (4735) található munkanélküliek száma. Sok az álláskereső Budapesten (34747), Hajdú-Bihar (34031) és Pest megyében (31414) is, míg 10 ezer alatti számot csak az ország nyugati részében találhatunk. Pályakezdőnek is ebben a régióban a legjobb lenni, hiszen például Győr környékén csak 346-an kerestek állást, de Vas megye is büszke lehet a maga 483-as számára. A másik végletet Szabolcs-Szatmár-Bereg jelenti, ahol 7426-an próbálnak hiába elhelyezkedni - ez majdnem négyszer annyi a pályakezdő, mint amennyi a Nyugat-Dunántúlon összesen állást keres.

Májusban összesen 220 ember bocsátottak el csoportos leépítés keretében, a legnagyobb részüket (154 főt) Budapesten. Ezen kívül csak Veszprémben volt egy viszonylag nagyobb, 30 fős leépítés, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 23-an, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 12, míg Jász-Nagykun Szolnok megyében 1 főt bocsátottak el ilyen módon.

Még mindig kell az állami támogatás

Május folyamán a munkáltatók összesen 41,2 ezer új álláshelyet jelentettek be, ám rossz hír, hogy mindig több mint a feléhez, azaz egészen pontosan 23700-hoz igényeltek állami támogatást (ebből 19,2 ezer a közfoglalkoztatás valamely eszközét takarta). Az arányok egyébként nagyban változnak az országon belül: amíg Észak-Magyarországon és az Észak-Alföldön például csak nagyjából minden ötödik új munkahelyre nem jut állami támogatás, addig Budapesten csak minden hatodik új állás a támogatott. De említhetnénk Vas megyét is, ahol mindössze 151 új álláshelyet támogatott az állam, miközben a cégek maguktól 1126-ot hoztak létre.

Összességében egyébként 120,3 ezer szabad munkahely volt májusban, amiből a hónap végére 71,6 ezer maradt még betöltetlen. A legtöbb üres munkahely talán nem meglepő módon Budapesten volt (15584), de kiemelkedő számokkal büszkélkedhet Pest (9319) és Hajdú-Bihar (7370) megye is. Nem könnyű viszont az álláskeresők helyzete Tolnában, ahol mindössze 505 munkahely várta az 1342 regisztrált munkanélkülit.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

hunorti, 2015.06.30 21:19

@henker: 150 000 6-8 elemis cigány dolgozik ..jó hír ...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

laatoo, 2015.06.30 13:12

Mekkora barom (biztos Szakonyi "nagytudású gróf" írta) cím. Először is a közmunkaprogram ötlete Keynes-től származik, és nem a kormánytól. Rövid története: A neoklasszikusok azt feltételezték, hogy a három piac (tőke-, munkaerő-, és a javak piaca) az mindig egyensúlyban van. Ezt a feltételezésüket a Say dogmára alapozták, ahol a kereslet mindig egyenlő a kínálattal, de a munkanélküliséget nem tudták megmagyarázni. Keynes feltételezése meg az volt, hogy az javak piaca mindig kereslethiányos (nem = a kereslet és a kínálat), ezért valakinek keresletet kell vinni a piacra, ami nincs fedezve árukínálattal. Erre volt alkalmas a kormányzati beruházás (addicionális pénzből és az alacsony kamatkörnyezettel), ami úgy teremtett keresletet az állami beruházáson keresztül, hogy egyensúlyba kerüljön a javak piaca. Ez a története a közmunkának. Keynes azt javasolta hogy építsenek utakat, kórházakat, iskolákat stb. improduktív (nem árutermelő) beruházásokat végezzenek. Ezzel tudták stabilizálni a nagy gazdasági válságot.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Borisz1106, 2015.06.30 12:39

@henker: Már megbocsáss de Te adtál már fel álláshirdetést valamikor? Mert mi azért hirdetünk folyamatosan, mivel képzett munkaerőt lasszóval sem lehet már fogni (építőiparban működünk).
Most kaptam meg a GKI május hóra vonatkozó felmérését az építőiparról. Szerinted mi gátolja leginkább jelenleg a Vállalkozások teljesítményének növekedését?
2. dolog:
-munkaerő hiány
-kapacitás hiány

Mi nem szar fizetésért keresünk szakmunkásokat!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Borisz1106, 2015.06.30 12:39

@henker: Már megbocsáss de Te adtál már fel álláshirdetést valamikor? Mert mi azért hirdetünk folyamatosan, mivel képzett munkaerőt lasszóval sem lehet már fogni (építőiparban működünk).
Most kaptam meg a GKI május hóra vonatkozó felmérését az építőiparról. Szerinted mi gátolja leginkább jelenleg a Vállalkozások teljesítményének növekedését?
2. dolog:
-munkaerő hiány
-kapacitás hiány

Mi nem szar fizetésért keresünk szakmunkásokat!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

henker, 2015.06.30 11:47

ez meg a másik nagy baromság, hogy az okosai tényleg azt hiszik, hogy annyi állás van, mint amennyi álláshirdetés. Már a kisebb (10 fő feletti) cégeknél is gyakorlat, hogy akkor is rendre hirdetnek, ha nem kell nekik senki. Csak azért, hogy legyen egy adatbázisuk, ha hirtelen egszer sürgősen kellene nekik valaki.
A nagy cégek meg azért hirdetnek rendre nem is létező pozíciókat, mert ez nekik reklám, hogy a cég állandóan a szem előtt van.
A foglalkoztatási számok hüen tükrözik, hogy az álláshirdetések legalább 50%-a kamu. Ezért nem töltik be. További 30%-ban meg szar fizetést és feltételeket ajánlanak, ezért ennek meg a fele nem lesz betöltve.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html