Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A főpolgármester az InfoRádió Aréna című műsorában kedd este azt mondta, hogy minden állomást akadálymentesítenek, ahol nem lesz lift, ott vizsgálják "a kabinos szerkezet" működtetését, és várhatóan ezt a megoldás alkalmazzák majd - írta az MTI.

Két olyan kisforgalmú állomásnál, mint a Pöttyös utcai és az Ecseri úti, nem tervezik ilyen szerkezet beépítését, helyette alacsonypadlós buszokkal szállítanák tovább a mozgássérülteket - mondta Tarlós István.

A főpolgármester szerint a szerkezetekben biztonságban és kényelemesen tudnak majd közlekedni a mozgáskorlátozottak. Elmondása szerint hasonló szerkezetek működnek például Berlinben, Dublinban, Londonban, Nápolyban és Párizsban.

Az Arany János utcánál nem építhető lift, mert ahhoz több sokemeletes házat le kellene bontani. A kabinok a liftek költségének 20-25 százalékából megvalósíthatók. Európában hét cég gyárt ilyen szerkezeteket - tette hozzá Tarlós. Öt állomásnál vizsgálják a szerkezet alkalmazhatóságát.

A főpolgármester szerint a Kúria megállapításaira alapozva mondják azt, hogy a 3-as metró akadálymentesítéséről szóló népszavazási kezdeményezésnek nincs értelme. Az semmit nem befolyásol, ugyanis a referendum eredményessége esetén nem következik majd, hogy minden állomáson liftet kellene építeni - magyarázta Tarlós.

Várhatóan decemberben kezdődhet el a 3-as metróvonal északi szakasza felújított alagútjának és állomásainak műszaki átadása. A műszaki átadás után hetekben mérhető, hogy mikor lehet majd használatba venni a metrót.

Nemsokára megkezdődik a Lánchíd, valamint a 2-es villamos alagútjának felújítása. Ezt azonban megelőzi majd egy kisebb felújítás a BAH-csomópontban. Kiderült, hogy a váralagút szerkezetileg nincs annyira rossz állapotban "mint gondolnánk". Fő problémának azt nevezte, hogy a belső burkolat elválik a faltól és az alagútban sok szennyeződés rakódott le. A szellőzőgépeket meg kell vizsgálni, lehet, hogy javításra, vagy cserére lesz szükség - tette hozzá Tarlós István.