Az uniós előírásoknak is megfelelő támogatási rendszert dolgoznak ki a jövőben azon kiskereskedelmi vállalkozások számára, amelyek az alacsonyabb lélekszámú településeken biztosítják a lakosság ellátását napi fogyasztási cikkekkel - számolt be a kormánypárti napilap.

Az erről szóló szakmai javaslatok a kormányzat asztalán vannak, amelyek a kis- és közepes cégeknek jelenthetnek könnyebbséget. Jelenleg több mint kétezer olyan kistelepülés van az országban, ahol csupán egy-egy kisebb üzlet működik.

A kisebb kereskedők támogatásával egyetértettek a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának tagjai is, a szakmai szervezetek jelenleg a kormányzattal közösen keresik a támogatási lehetőségeket - mondta Zs. Szőke Zoltán, az Áfeosz-Coop Szövetség elnöke.

Indokolt a kormányzati segítség, annál is inkább, mert a nagyáruházakban gyakran mostohább körülmények között dolgoztatják az alkalmazottakat, mint a családi cégeknél - adott fura magyarázatot az esetleg segítségre Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke.

A korábbi hírek szerint elérte a munkaerőhiány a Coopot is: csak alacsonyabb létszámmal tudják működtetni az üzleteket és arra is van példa, hogy hétfőnként egyes településeken nem nyitnak ki.