Az egyes törvények fogyasztóvédelmi célú módosítási javaslatában kapott helyet a kereskedelemről szóló törvény kiegészítése a rendelkezéssel, amelynek értelmében a napi fogyasztási cikket értékesítő új üzlet a működését akkor kezdheti meg, ha biztosítja az árusítótér nagysága alapján (az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendeletben) meghatározott számú parkolóhelyet, és megfelel a járművek elhelyezésével kapcsolatos szabályoknak.

A parkolóhelyekre vonatkozó előírás a törvénymódosítás hatályba lépésétől érvényes, de nem kell alkalmazni azokra a napi fogyasztási cikket értékesítő üzletekre, amelyeket a kereskedelmi hatóság a törvény hatálybalépését megelőzően vett nyilvántartásba, illetve már rendelkezik működési engedéllyel - emeli ki az NGM.

Megjegyezték, hogy a parkolóhelyek létesítésére vonatkozó részletszabályokat - így a szükséges parkolóhelyek számát és a gépjármű-várakozóhely biztosításának módját - az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendelet határozza meg, amely jelenleg is kötelezően előírja parkolóhelyek létesítésének szükségességét a kereskedelmi üzletekre vonatkozóan.

A napi fogyasztási cikket értékesítő új üzleteknél a parkolóhelyek előírása a tárca szerint azért is fontos, mivel ezek cikkek olyan gyorsan forgó termékek, amelyek rendszeres, általában napi, illetve heti szintű szállítást igényelnek, így a városokon belül létrejövő üzletek nemcsak a vásárlói személyautók, hanem a tehergépjárművek forgalmát is megnövelik, ezáltal terhelik a városi forgalmat és környezetet. A megoldás összhangban van a környezeti levegő minőségéről és a Tisztább levegőt Európának elnevezésű programról szóló 2008/50/EK irányelvvel, és annak akcióterveivel is, amely a tehergépjárművek városi forgalmának csökkentésére törekszik - olvasható a közleményben.