Az elmúlt öt-hat évben lehetetlen és értelmetlen volt összehasonlítani az egyes éveket és az akkor idénybe vett béren kívüli juttatásokat. A szabályok ugyanis folyamatosan változtak - vagy az adóterhelést módosították, praktikusan emelték, vagy az egész szabályozás lett a sarkaiból kifordítva. Ehhez képest 2014 maga lesz az állandóság, a benyújtott adótörvényekben ugyanis egyetlen passzus sem vonatkozik a béren kívüli juttatásokra - csak a módosítókban jelent meg egy ilyen.

Tilos a visszaváltható

Két apróbb elem található a benyújtott javaslatban, ám ezek csak közvetve érintik a béren kívüli juttatások rendszerét, illetve olyan területre vonatkozik, amely nem jellemző a tipikus cafeteria-keretekre. Az első a juttatásként adott unit linked biztosításokra vonatkozik. Itt enyhül a szabály, vagyis jövőre a már megkötött szerződések módosításával nem jár együtt a konstrukció adómentességének elveszítése. Ezeket a termékeket a munkaadó adta a munkavállalónak, vagyis a szerződő felek a biztosító és a munkaadó volt. Ha az alkalmazott felmondott vagy kirúgták, s ő átvette a díjfizetést, akkor ezzel együtt visszamenőlegesen adófizetési kötelezettsége keletkezett. Ez jövőre már nem így lesz.

A másik javaslat a visszaéléseket próbálja megakadályozni. E szerint juttatásként csak olyan utalványt lehet majd adni, amely nem visszaváltható. A visszaválthatóság ugyanis eleve nem felel meg a béren kívüli juttatások lényegének, vagyis annak, hogy az utalvány célzott és készpénzre nem váltható.

Magasabb lehet a kedvezményes összeg

Ezeket leszámítva 2014-ben is az idei szabályok lesznek irányadók. A kedvezményes adózású juttatások adója az utalvány értékének 1,19 szeresésre vetítve 16 százalék, plusz 14 százalék eho, összesen 35,7 százalék lesz. A juttatásokra egyenként is vonatkozik értékhatár s összességében is meg van határozva, meddig lehet kedvezményesen adózni. Itt lesz az egyetlen változás a szabályozásban jövőre. Egy módosító indítvány szerint ugyanis 500 ezerről 650 ezer forintra emelkedik a kedvezményes szint, az a fölötti rész után magasabb adót kell fizetni, 14 helyett 27 százalék ehót. A módosító valószínűleg átmegy az Országgyűlésen, mert a gazdasági bizottság támogatta azt - bár e tekintetben a költségvetési bizottság véleménye az elsődleges.

Változnak-e az értékhatárok?

Kérdés, hogy az egyes juttatások értékhatára változik-e. A legnépszerűbb, Erzsébet-utalvány most nyolcezer forintig adható kedvezményesen, a Szép-kártyáknál az egyes alszámlákhoz eltérő értékek tartoznak. Évente a munkáltató 225 ezer forint juttatást a szálláshely alszámlára, 150 ezer forint juttatást a vendéglátás alszámlára, 75 ezret pedig szabadidő alszámlára. Az egészségpénztári befizetéseknél a kedvezményes határ a minimálbér 30, az önkéntes nyugdíjpénztáraknál pedig az ötven százaléka. Elvben nem kizárt, hogy egy zárószavazás előtti módosítóval itt is lesz egy hangyányi szintemelés.