Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az elmúlt öt év fideszes kormányzásának voltak vesztesei, ezek közül kiemelkedik az önálló Budapest. A főváros költségvetése, így mozgástere látványosan zsugorodott - ma már ott tart az ország lakosságának 20 százalékát kitevő és GDP-jének 38 százalékát megtermelő főváros, hogy napi működési gondokkal küzd.

Az ünnepek előtt újra felparázslott a vita a BKV/BKK támogatása körül, amikor is a kormány azzal zárta rövidre az évtizedes problémát, hogy a főváros fedezze a tömegközlekedés támogatását saját bevételeiből - nevezetesen a 100 milliárd forintra rúgó helyi iparűzési adóbevételekből.

Az ad hoc törvénymódosítást a parlament két nap alatt elfogadta, amely láthatóan a főváros vezetését is meglepetésként érte, hisz Tarlós István főpolgármester szentpétervári látogatásáról üzente meg - többek között Orbán Viktornak -, hogy akkor a városhatáron túli tömegközlekedés költségeit fizesse meg az állam vagy az érintett önkormányzatok.

Minden összehúzódik

A fővárosi tömegközlekedés az elmúlt két évtizedeben nem tudott gazdaságosan működni, a korábbi főpolgármester, Demszky Gábor folyamatosan vívta csatáját az épp illetékes pénzügyminiszterrel, ezt a harcot pedig utódja is megörökölte. A főváros 2012-ig meg is kapta az évi 32 milliárd forintra rúgó támogatást, ám az önkormányzatok konszolidációja utána a kormány elzárta a pénzcsapot.

A BKV/BKK finanszírozása csak egy tünete a főváros és a kormány kötélhúzásának: míg 2008-ban a költségvetésből kapott fővárosi működési bevételek elérték a 178,44 milliárd forintot - addig ezek tavaly már 38 milliárd forintra olvadtak. Az állami támogatásért cserébe az önkormányzatok, így Budapest is, állami feladatokat vállaltak át, iskolákat, kórházakat tartottak fent és a tömegközlekedést szervezték.

Költségvetési támogatások a fővárosi büdzsében (milliárd forint)
Tb-finanszírozásTömegközlekedés támogatásaÖsszes költségvetési tám.
200881,5932,19178,44
200977,332,19157,1
201072,832,19149,4
201176,7832,19155,1
2012032,270,7
20130023,33
20140037,86
20150038
Forrás: Fővárosi költségvetések

A kormány 2012 után azonban az oktatás és az egészségügy központosítása mellett döntött - így az ehhez szükséges forrásokat onnantól kezdve elvonták. Ettől független a kormány döntése a tömegközlekedés finanszírozásának megszüntetéséről - így az eddig kapott 32 milliárd forintot sem kapja meg a BKK/BKV.

Az állami feladatok és az állami támogatások eltűnésével a főváros költségvetése is jelentősen csökkent: míg 2010 előtt a főváros 500 milliárd forintos költségvetésből gazdálkodhatott - ráadásul nullszaldósan -, addig a 2015-ös költségvetés főösszege 305,7 milliárd forintra mérséklődött. A 300 milliárd forintot meghaladó büdzsé így is hatalmas; lélekszám szerint az ország második városa Debrecen (203 ezer fő) 52 milliárd forintból gazdálkodik.

Lefelé tart a spirál

Nemcsak a működési, de a beruházási kiadások is szerényebbek: míg 2010 előtt mindent felemésztettek a fővárosi gigaprojektek: a szennyvíztisztító és a 4-es metró beruházása, ezzel szemben az elmúlt években inkább a közlekedési eszközök cseréjére helyezték a hangsúlyt. A közös a két beruházástípusban, hogy végső soron ezeket az Európai Unió támogatta. A 2016-os költségvetés összeállításán most dolgoznak gőzerővel a városházán, azt várhatóan februárban fogadhatja el a közgyűlés, amiben egyszerre kell választ találni a BKV/BKK finanszírozására, de a kerületeknél is meg kell húzni a nadrágszíjat, hisz a helyi adókat részben tőlük vonják el.

A Vs.hu információ szerint már napirenden van a HÉV-járatok kiszervezése, amitől alig 2,5 milliárd forintos megtakarítás várható - ám mivel a főváros gyakorlatilag elveszítette minden pénzügyi mozgásterét, már minden milliárdért meg kell harcolnia Tarlós István főpolgármesternek. Növelhetné a főváros mozgásterét a dugódíj bevezetése - a kormány ebbe az irányba tolja a fővárost -, ám az utolsó ciklusát töltő, 2019-ig regnáló Tarlós ettől a lépéstől ódzkodik, ezért inkább az uniós kötelezettség bagatellizálására törekszik. A főváros ugyanis évi pár ezer forintos, kvázi megyei matricadíjjal tudná le a dugódíjat.