Ijedtség a Wall Streeten

Az előző napi erős zárás után az indexek negatív korrekciójával indult a kereskedés csütörtökön az amerikai értékpapírpiacokon - írja az MTI. Befektetők újra a kereskedelmi háború kitörésétől tartanak.
Szabó Zsuzsanna, 2018. május 31. csütörtök, 16:07
Fotó: Shutterstock

New Yorkban a DJIA index 0,2 százalék, az S&P-500 index 0,3 százalék, a Nasdaq 0,1 százalék veszteséget mutatott a nyitáskor, de a kép kelet-közép-európai idő szerint délután négy óra előtt néhány perccel már vegyessé vált: a Dow 0,6 százalékra csúszott lejjebb, az S&P 500 0,3 százalékos veszteségben állt, ám a Nasdaqnak sikerült 0,1 százalékos pluszba felkúsznia.

A tőzsdenyitás előtt kedvező makrogazdasági adatok láttak napvilágot: a vártnál nagyobb mértékben csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma a múlt héten az Egyesült Államokban, valamint a vártnál jelentősebben, öt hónapja legnagyobb mértékben nőttek a személyi jövedelmek áprilisban.

Emellett azonban a MarketWatch szerint a piacokon újból megjelent a kereskedelmi háború kitörésétől való félelem, miután sajtóhírek szerint a Fehér Ház jövő csütörtökön bejelentheti, hogy vámot vet ki az EU-ból érkező acél- és aluminiumimportra.

Az ázsiai tőzsdék nyereséggel fejezték be a kereskedést csütörtökön, de az európai tőzsdéken már vegyesen álltak az indexek az amerikai kereskedés kezdetén. A páneurópai FTSE Eurofirst 300 index 0,04 százalék, a Stoxx Europe 600 index 0,03 százalék emelkedést, az euróövezeti EuroStoxx50 index viszont 0,3 százalék veszteséget mutatott.

Az olajár vegyesen alakult csütörtökön, az amerikai WTI 1,70 százalékkal hordónként 67,05 dollárra csökkent, a nemzetközi referencia típus, a Brent 0,50 százalékkal 78,11 dollárra emelkedett. Az amerikai olajárat az amerikai nyersolajkészletek váratlanul nagymértékű növekedése nyomta le. A készletek a múlt héten egymillió hordóval nőttek a piac által várt félmilliós csökkenés helyett.

A dollár árfolyama alig változott, az eurót 0,01 százalékkal jegyezték erősebben 1,1664 dolláron. Az arany határidős jegyzése legközelebbi teljesítésre 0,16 százalékkal unciánként 1299,40 dollárra csökkent.

Képünk forrása: Shutterstock

 

HOZZÁSZÓLÁSOK