A Medical Online orvosi szakportálon megjelent interjúban Sélleiné Márki Mária OEP főigazgató kifejti, az ellátásszervezés alapjainak újragondolására lehetőséget kapó Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) lakosságszám-arányos finanszírozási rendszer bevezetésére tett javaslatot. Sélleiné az interjúban leszögezte, az egészségügyi ellátórendszert meghatározó három pillér - a területi ellátási kötelezettség, az ehhez kapcsolódó kapacitás és az adott területen az ellátás biztosításához szükséges forrás -, ma Magyarországon nincs egyensúlyban, ezért az alapoktól indultak, és felnőtt lakossággal lineárisan arányos, a területi ellátási kötelezettséget szigorúan betartó rendszert vázoltak fel, ezzel teljesen újraosztották a jelenlegi finanszírozásokat.

Az OEP javaslata szerint a finanszírozás újraosztásánál vannak olyan szakmák, amelyeket minden megyében garantálni kell, ezeket sorolták az A és a B kategóriába. A kategóriás ellátás az általános belgyógyászat, a gasztroenterológia, az általános sebészet, a szülészet, a nőgyógyászat, a neurológia, B kategóriás például a klinikai onkológia, urológia, haematológia, szemészet, gégészet, pszichiátria, kardiológia. Ezen szakmák alacsonyabb progresszivitású ellátásait - azaz a külön meg nem jelölt, "csillagos" HBCS-vel finanszírozott tevékenységeken kívül -  megyei szinten szervezik.

Kapcsolódó

Az A és a B kategória a kórházban ellátott esetek 80 százalékát, az aktív fekvőbeteg-ellátásra fordított kassza összegének körülbelül 53 százalékát - kb. 183 milliárd forintot - foglalja magában.  A gyermekellátást (E kategória), a regionális ellátásokat (C kategória) és az országos feladatokat (D kategória) központilag - OEP - fogják meghatározni

Tarifakorrekció most sem lesz

Kiderült az is, hogy a nagyon sok ellentmondást tartalmazó HBCS rendszer  - az egyes ellátásokért elszámolható összeg - korrekcióját aktuálisan nem tervezik, csak célzottan, szakmánként és egyes díjtételeknél. Jelenleg teljesen elképzelhetetlen, hogy a finanszírozási alapegység, a súlyszám forint értéke megváltozzon és növekedjen. Felmerült viszont annak a lehetősége, hogy a 100 százalék ágykihasználás feletti teljesítmény újra kifizethetővé váljon, és az eddigi kötelezett ápolási minimális, és átlagidő meghatározása is változzon.

Mindenki ott gyógyuljon, ahol lakik

A javaslat szerint az alapszintű, A és B kategóriás ellátásokat a lakóhely szerinti megyében kell biztosítani, mivel a betegek ezeket eddig is túlnyomórészt a saját lakóhelyük szerinti megyében vették igénybe. Elméletben lesz arra lehetőség, hogy a földrajzi adottságok miatt a lakosság, igényeinek megfelelően, kizárólag járási szinten más megyéhez tartozhasson, de ekkor a teljes ellátási palettára ezt kell választania.  Ebben az esetben a járási szintű lakosságot átadó megyében csökken az ellátandók száma, az átvevő megyében pedig nő.

A javaslatból nem derül ki, hogy a lakosságarányos forrásmegosztás miért lenne igazságosabb, vagy korrektebb, mint  jelenlegi  - szintén logikátlan és ad hoc rendszerű - ,mivel egy terület valós ellátási szükségletét nem lehet kiszámolni csak a felnőtt lakosság számából olyan korrekciós szorzók nélkül, mint az átlagéletkor, az átlagos szociális helyzet, a nemek megoszlása, a terület közlekedési viszonyai és még sorolhatnánk.

A lakosságarányos megyei-regionális modell a Semmelweis tervben nemrég meghirdetett térségi ellátási modell teljes feladását jelenti, betegenként lényegében egy vagy két kórházhoz köti a finanszírozott ellátás lehetőségét. Jelenleg nem látszik racionális lehetősége annak, hogy a beteg egy másik, jobban felszerelt, korszerűbb, de számára nem kijelölt kórházat keressen fel.

A legjelentősebb és a legkritikusabb a budapesti ellátás átalakulása lesz, a jelenlegi források újraosztása akár 12 milliárd forintnyi forrás kiesését jelentheti Budapesten, míg olyan rossz egészségügyi infrastruktúrájú megyékbe érkezhet plusz forrás, ahol ezeket viszont humán erőforrás és szakmai felszerelés hiányában nem tudják beteggyógyításra konvertálni.

Amit kifelejtettek a koncepcióból

Az elképzelés teljesen figyelmen kívül hagyja megyei ellátórendszerek mára már végletesen eltérő struktúráját, tárgyi és személyi feltételeit. Az OEP által bemutatott statisztikák szerint a frissen kijelölt "A" és "B" feladatok eddigi területi megoszlását illetően a legkevésbé a Csongrád megyeiek (4 százalék) és a leggyakrabban a Tolna megyeiek (25 százalék) jelentkeztek megyéjükön kívül alapvetőnek tekintett kórházi ellátásra. Azaz például a Tolna megyei kórházaknak egyik napról a másikra jó harminc százalékkal több beteget kellene ellátniuk, mint eddig.

Arról nem is beszélve, hogy az adóssággenerálástól eltiltott kórházvezetők mennyire lesznek motiváltak abban, hogy adott szakmákban az épp elvárt minimumra szorítsák le az ágyak számát, márpedig a különbség a 10 ezer lakosonkénti átlagos és elvárt minimum ágyszám közötti különbség egyes szakmáknál akár tízszeres is lehet, még a leggyakoribb ellátások között is.

Egyelőre rengeteg a nyitott kérdés és homályos pont. Ami biztos, hogy a megyei egyeztető bizottságok tagjai nem csak a saját megyéjük ellátásában játszanak döntő szerepet, hanem abban is, hogy az összegzett hazai fekvő-beteg ellátás szakmai szerkezete milyen irányba módosul, lesznek e országosan "vesztes" szakmák és "betegcsoportok", és kialakul e a hajdani röghöz-kötöttséghez hasonlatos kórházhoz kötöttség a haza betegek ellátásában.