Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A portál összeszedte a legfontosabb pontokat.

A javaslat:

  • megtartja az egyéni körzeteket és a pártlistát is, de egy párt legfeljebb olyan arányban lehetne jelen a parlamentben, amilyen arányban országosan a szavazatokat kapta (a Fidesz jelenleg a szavazatarányánál jóval nagyobb súllyal képviselteti magát, 44 százalékkal kaptak kétharmadot 2014-ben),
  • 110-110 mandátumot osztana ki választókerületi jelöltek és listák helyet alapján, kettőt pedig a határon túli magyarok szavazati szerint,
  • 5-ről 4 százalékosra csökkenti a bejutási küszöböt,
  • azt javasolja, hogy állítsanak fel egy kormánytól független bizottságot, ami kizárólag demográfiai adatok alapján rajzolná újra a körzeteket (a benyújtók szerint a mostani körzeteket a Fidesz politikai érdekei alapján húzták meg)
  • a pártlistán nem szerepelhet egymás után három azonos nemű képviselőjelölt - ez a magyar gyakorlatban leginkább azt jelenti, hogy a képviselők legalább harmadának nőnek kellene lennie (Jö
  • szigorítja a választáson induló szervezetek kampánytámogatás-visszafizetési kötelezettségét, ami az egyre szaporodó kamupártok kedvét venné el az indulástól.