A Spiegel Online Orbán Viktor csütörtöki beszédéről, a német Handelsblatt a magyar befektetési lehetőségekről, a svájci Neue Zürcher Zeitung és az osztrák Wirtschaftsblatt a kötelezettségszegési eljárásokról, illetve a kohéziós források kilátásba helyezett zárolásáról közölt cikket, a lengyel Rzeczpospolita Magyarország nyugati sajtóban való megjelenésével foglalkozott.

Orbán más mondott szerdán, mint csütörtökön

A Spiegel Online a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) csütörtöki fórumán elhangzott kormányfői beszéddel foglalkozott Orbán miniszterelnök "vidéki kócerájjal" hasonlítja össze az EU-t címmel. A Spiegel szerint Orbán szerdán még igyekezett békülékeny hangot megütni az EU-val folytatott, elhúzódó vitában, de "egy nappal később már vége is szakadt a diplomáciának", Orbán kemény szavakkal bírálta az uniót. A lap felidézte a januárban indított kötelezettségszegési eljárásokat, amelyekkel kapcsolatban az Európai Bizottság szerdán "megerősítette, hogy még mindig nem kapott minden tekintetben kielégítő választ a kifogásaira".

Magas kockázatokat hordoz Magyarország

A Handelsblatt című német üzleti lap Magyarországból rulettjáték lesz című összeállításában elemezte a magyarországi gazdasági helyzetet. Stefan Menzel kiemelte, hogy Kelet-Európa "érdekes" lehetőségeket kínál a befektetőknek, és míg Lengyelország és Csehország biztonságos, Magyarország és a Balkán a nemfizetés magas kockázatát hordozza és árfolyamkockázatokat is rejt. Magyarországról szólva megjegyezte, hogy "nagy bátorság" kell az állampapír vásárlásához, majd hozzátette: nem látni előre, hogy mikorra állapodhat meg Budapest az EU-val és az IMF-fel, és a kormány - amely a vitatott gazdaságpolitikájával nemcsak a magánbefektetőket, hanem az IMF-et is elbizonytalanította - a tőkepiacon terjedő aggodalom szerint "tudatosan elnyújtja a megbeszéléseket, hogy minél később kerüljön az IMF gondnoksága alá".

Magyarország továbbá "a nagy árfolyamkockázat legjobb példája" - fűzte hozzá Menzel, majd a forint árfolyamában az utóbbi időben végbement mozgást bemutatva megjegyezte, hogy "az óvatos és a konzervatív befektetők valószínűleg jobban teszik, ha messze elkerülik a magyar eszközöket".

A kormány gazdaságpolitikáját a Richter is megérzi

A lap Gedeon Richter: a gyógyszer-specialista Budapestről címmel az összeállításban külön bemutatta a Richter gyógyszergyártó társaságot, amely a Handelsblatt szerint igen jól működik, de "megszenvedi" a kormány politikáját. A cég lassan felküzdi magát a vezető európai gyógyszergyártók közé, de megérzi az Orbán kormány gazdaságpolitikája miatt az egész országot övező befektetői bizonytalanság hatását - írta az üzleti lap.

Csak részben elégedett Brüsszel Magyarország válaszaival, ezért a januárban indított három kötelezettségszegési eljárásból szerdán kettőt a következő fordulóba léptetett - írta a Neue Zürcher Zeitung (NZZ) pénteki nemzetközi kiadása. "A bizottságnak ez a szelektív eljárása lehetővé teszi az Orbán-kormány számára, hogy pozitívan lássa a fejleményeket" - írta a lap. Valójában a kötelezettségszegési eljárás rutin dolog, 2010 végén mintegy kétezer-egyszáz volt folyamatban, s húszból egy végződik a bíróság előtt - jegyezte meg az NZZ. "Hírek szerint a brüsszeli magyar delegációnál abból indulnak ki, hogy meg tud egyezni a kormány a bizottsággal, szükség esetén azonban egyes esetekben bíráknak kell dönteniük" - állt a cikkben.

Magyarország szívesen megkapná a készenléti hitelkeretet az IMF-től és az EU-tól, és nem szívesen veszítene el mintegy 500 millió euró regionális támogatást sem. Hogy ezt a két célt elérje, Budapest "beveti magát" annak érdekében, hogy eloszlassa az EU aggályait - írta a Wirtschaftsblatt című osztrák gazdasági napilap. Hogy hamarosan megkezdődhessenek a tárgyalások az EU-val és az IMF-fel, még csütörtökre virradó éjjel átadták Brüsszelnek az átdolgozott jegybanki törvényt.

Forró helyzet vár hazánkra kedden

Eközben forró helyzet vár Magyarországra a pénzügyminiszterek keddi találkozóján, ahol a bizottságnak a kohéziós források befagyasztására tett javaslatról döntenek. Uniós jogászok kijelentették, hogy a zárolásnak csak 2015-ben lenne érezhető a pénzügyi következménye. De Magyarországot ez nem nyugtatja meg - írta a lap. Hamarosan meg kell érkeznie Brüsszelbe egy levélnek, amelyben a GDP 0,4 százalékának megfelelő további hiánycsökkentésről tájékoztatják a bizottságot. Emellett Magyarország a döntés elhalasztására törekszik, hogy előtte mindent még egyszer alaposan meg lehessen vitatni - írta az újság egy meg nem nevezett diplomáciai forrásra hivatkozva.

Lengyel s magyar két jó barát

A Rzeczpospolita konzervatív lengyel napilap pénteki elemzésében a magyar kormány ellen irányuló nyugati kampányhoz hasonlítja Francois Holland, a francia szocialisták elnökjelöltjének európai bojkottját. A lap meglepőnek tartja, hogy egyebek közt Angela Merkel német kancellár, Nikolas Sarkozy francia elnök és Donald Tusk lengyel miniszterelnök hirtelen felfedezték "jobboldali azonosságukat", míg korábban az Európai Unió csaknem egyhangúlag - a lengyelek nélkül - támadta a konzervatív magyar kormányfőt.

Érdekesnek nevezi, hogy Orbán Viktort az adó csökkentéséért, míg Hollande-ot éppen ellenkező terveiért bírálják. A lap szerint nem a konzervativizmus, hanem az "európaiságnak való alávetettség elfogadása" az alapja a szövetségnek, melynek keretében az egyes országok minden új uniós szerződést aláírnak, "és még véletlenül sem tartanak róla hazájukban népszavazást". Kiemeli, hogy a feltételeknek megfelelő "jó európainak" mindent szabad: a lengyel pénzügyminiszter például nyugodtan bejelentheti a bankadót, melynek bevezetéséért Orbán Viktort a nyugati lapok "megalázták".