A Magyar Olimpiai Bizottság elnöki posztját 2010. november és 2017. május másodika között Borkai Zsolt töltötte be, ezzel párhuzamosan volt Győr polgármestere is az olimpiai bajnok tornász - olvasható a portálon.

2017. május másodikán a közgyűlés szavazott róla, alulmaradt az elnökségért folytatott harcban, és Kulcsár Krisztián lett a szervezet vezetője. Borkai MOB-tagságát megtartotta, a Magyar Torna Szövetség delegálta oda.

Az Index úgy értesült, hogy a hazai szövetség megvonta tőle ezt.

A Magyar Olimpiai Bizottság az Index cikkének megjelenése után azt közölte, hogy "2019. október 22-től Borkai Zsolt nem tagja a Magyar Olimpiai Bizottságnak. Személyével kapcsolatosan a továbbiakban fegyelmi vagy etikai eljárásnak nincs helye, az ügyét ezzel lezártnak tekintjük."

Borkai Zsoltról a kampány finisében jelentek meg felvételek, amin Horvátországban egy jachton szórakozik örömlányok társaságában. A botrány miatt újra téma lett a sajtó által korábban már felgöngyölített Audi-telekcsere. A Borkai-ügy vélhetően hozzájárult ahhoz, hogy a Fidesz vasárnap fontos önkormányzati pozíciókat bukott el.

Borkai Zsolt október 13-án nagyon szoros küzdelemben győzte le az ellenzék közös polgármester-jelöltjét, a DK-s Glázer Tímeát. Borkai 19 312 szavazatot kapott (44,33 százalék) mindössze 671-el többet, mint kihívója.