A márciusi-áprilisi adatok jelenhették idén a headline infláció lokális csúcsát - kommentálta a KSH friss számait Nyeste Orsolya, az Erste Bank Zrt. szenior makrogazdasági elemzője.

Várakozása szerint május-júniustól mérsékelt lassulás jöhet az éves indexekben, leginkább a bázishatásnak köszönhetően. Ugyanakkor a maginfláció emelkedése vélhetően folytatódik, hiszen a gazdaság mögöttes folyamatai (erős belső kereslet, tovább emelkedő bérek) ebbe az irányba mutatnak. Az MNB által kiemelten figyelt adószűrt maginflációs mutató, ami áprilisban kissé lassult ugyan 3,4 százalékra, a következő hónapokban ismét emelkedhet. A maginflációs mutatók "megfordulására" a harmadik negyedév végétől számít, melyek így 3,5 százalék környékén stabilizálódhatnak, feltéve, hogy az importált infláció relatíve mérsékelt marad.

Áprilisban főként az üzemanyagok drágulása miatt 3,9 százalékos volt az infláció. A következő hónapokban lassulás, ősztől azonban újabb gyorsulás jöhet - mondta Németh Dávid, a K&H Bank Zrt. vezető makrogazdasági elemzője.

Megállt a maginfláció hónapok óta tartó gyorsulása. A jegybank fokozottan figyeli az úgynevezett az indirekt adóktól szűrt maginflációt is, amely áprilisban 0,1 százalékponttal 3,4 százalékra mérséklődött, de így is közel tízéves csúcs közelében van. Ugyanígy tízéves rekordszintnél jár a keresletérzékeny és ritkán változó árú termékek inflációja is - tette hozzá a szakértő. A piaci szolgáltatások adószűrt inflációja emelkedő trendet mutat. Ez magyarázható egyrészt azzal, hogy eleve fokozott a kereslet irántuk, másrészt a magasabb fizetések a szolgáltatóknál a költségoldalon is jelentkeznek és ezt a többletet érvényesthetik az áraikban. A fő inflációs mutató várhatóan lassul a következő hónapokban a bázishatás miatt.

Összességében az inflációs nyomás továbbra is magas a magyar gazdaságban, de a mutatók még az MNB inflációs céljának toleranciasávján belül mozognak, így aligha várhatjuk, hogy a jegybank a júniusi kamatdöntő ülése előtt bármit is változtatna a monetáris politikáján - véli Virovácz Péter, az ING Bank Zrt. vezető elemzője.

Amennyiben a következő hónapok maginflációs számai további emelkedést mutatnak a 3 százalék fölötti tartományban és a következő negyedéves inflációs jelentésben további emelkedést mutatnak a 2020-as inflációs előrejelzések is, úgy további likviditásszűkítési intézkedéssel és esetleges O/N betéti kamatemeléssel reagálhat a jegybank - állapította meg Jobbágy Sándor, a CIB Bank Zrt. prognosztája. Az adatfüggő üzemmódban lévő monetáris politika azonban várhatóan továbbra is csak a minimálisan szükségesnek látszó szigorító lépésekkel fog előrehaladni.

Az infláció magasabb lehet, amennyiben folytatódik az olaj, energia, valamint az üzemanyagárak emelkedése, míg a gyorsuló belső kereslet és a bérköltségek növekedése szintén fokozhatja az infláció gyorsulását. A maginfláció ugyanakkor tartósan meghaladhatja a 3 százalékot idén. Ezzel szemben a tartósan alacsony importált infláció, valamint a bér- és vállalkozói terhek csökkentése fékezhetik az árak emelkedését - fogalmazott Suppan Gergely, a Takarékbank Zrt. elemzője.