Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A friss adatok szerint 2020 első hónapjában 4,7  százalékra nőtt az év/év infláció a magyar gazdaságban.

Az érték jócskán felülmúlja a 4,4 százalékos piaci várakozást. Ráadásul gyorsan távolodik az MNB monetáris tanácsa által az inflációs célkitűzés alkalmazása keretében meghatározott toleranciasáv felső, 4 százalékos szélétől is. A jegybanki stáb a legutóbbi, 2019. decemberi inflációs jelentésben az alappályán 2020 első negyedévére 4,0 százalékos átlagos inflációval kalkulált.

A pénzromlás november óta erősödik, az októberi 2,9 százalék után ugyanis novemberben 3,4 százalékra nőtt a mutató, majd a múlt év utolsó hónapja már 4 százalékot hozott.

Hasonlóan magas infláció utoljára 2012. decemberében volt a magyar gazdaságban, akkor 5 százalék volt az év/év drágulási ütem.

A csütörtöki bejelentés szerint 2020. januárban a fogyasztói árak átlagosan 4,7 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben a járműüzemanyagok, a szeszes italok, dohányáruk és az élelmiszerek ára emelkedett jelentős mértékben.

Az utóbbi egy évben 2019. januárhoz viszonyítva:

  • Az élelmiszerek ára 6,9 százalékkal nőtt, ezen belül a sertéshúsé 27,6, a párizsi, kolbászé 17,4, az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 10,8, a cukoré 8,4, a házon kívüli étkezésé 7,2 százalékkal lett magasabb.
  • A szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 7,4, ezen belül a dohányáruké 11,3 százalékkal emelkedett.
  • A szolgáltatásokért 3,6 százalékkal kellett többet fizetni, ezen belül a lakbér 10,3 százalékkal nőtt.
  • A járműüzemanyagok 13,5 százalékkal drágultak.

Az utóbbi egy hónap alatt, 2019. decemberhez viszonyítva:

  • A fogyasztói árak átlagosan 0,9 százalékkal emelkedtek.
  • Az élelmiszerek ára átlagosan 2 százalékkal nőtt, ezen belül az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 7,9, a sertéshúsé és a száraztésztáé 2,5, az alkoholmentes üdítőitaloké 2,3, a párizsi, kolbászé pedig 1,5 százalékkal lett magasabb.
  • A szeszes italok, dohányáruk 1,2 százalékkal kerültek többe, ezen belül a dohányáruk - jövedéki adójuk emelése miatt - 1,2 százalékkal drágultak.
  • A szolgáltatásokért 0,5, ezen belül a postai szolgáltatásokért 8,7, a szerencsejátékokért 7 százalékkal kellett többet fizetni.
  • A járműüzemanyagok ára 2,8 százalékkal emelkedett.
  • A szezonvégi kiárusítások következtében a ruházkodási cikkek 2,2 százalékkal kevesebbe kerültek.
Fogyasztóiár-indexek 2020. januárban
MegnevezésElőző hó=100Előző év azonos hó=100
Fogyasztóiár-index100,9104,7
Harmonizált fogyasztóiár-index100,9104,7
Maginfláció (szezonálisan kiigazított)100,5104,0
Nyugdíjas fogyasztóiár-index101,1104,6
Forrás: KSH