Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Hétfőn a februári külkereskedelmi forgalom első becslését közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Januárban az export euróban kifejezett értéke 6,5, az importé 9,7 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A külkereskedelmi áruforgalom aktívuma 215 millió euróval 392 millió euróra csökkent.

Szintén hétfőn jelenik meg az államháztartás március végi helyzetéről szóló gyorstájékoztató. A Pénzügyminisztérium (PM) részletes jelentése szerint az államháztartás központi alrendszere az év első két hónapját 67,3 milliárd forintos többlettel zárta, miután februárban 177,2 milliárdos hiány keletkezett a januári 244,5 milliárd forintos többletet követően. A februári deficitet a társadalmi célokat szolgáló intézkedések és a fejlesztési programok támogatásával magyarázta a minisztérium. Tavaly az államháztartás központi alrendszere 526,6 milliárd forint hiánnyal zárta az év első két hónapját, ezen belül februárban 333,8 milliárd forintot tett ki a deficit - emlékeztet az MTI.

Kedden a fogyasztói árak márciusi alakulását közli a KSH. Februárban a fogyasztói árak átlagosan 3,1 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. Az egyszeri és szezonális hatásokkal érintett termékektől megszűrt úgynevezett maginfláció 3,5 százalékra emelkedett februárban a januári 3,2 százalékot és a decemberi 2,8 százalékot követően. Az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint a februári infláció felülmúlta a várakozásokat, az elemzői konszenzus alapján márciusban tovább gyorsulhatott a pénzromlás éves üteme, mindezek hatására a Monetáris Tanács elkezdheti a monetáris kondíciók normalizálását, egyelőre a nem hagyományos eszközök visszavonásával.

Szerdán a kereskedelmi szálláshelyek februári forgalmának adatai jelennek meg. Januárban a külföldi vendégek 1,2, a belföldi vendégek 0,1 százalékkal kevesebb vendégéjszakát töltöttek el a kereskedelmi szálláshelyeken, mint egy évvel korábban. A külföldi vendégek száma 1,1 százalékkal nőtt. A belföldi vendégek száma 0,7 százalékkal volt magasabb. A szállodák szobakihasználtsága 0,7 százalékponttal, 44,1 százalékra csökkent. Az összes bruttó árbevétel folyó áron 9,4 százalékkal nőtt tavaly januárhoz képest, ezen belül a szállásdíjbevétel 8,6 százalékkal emelkedett.

Pénteken a februári ipari termelés második becslését közli a KSH. Az árpilis 5-én kiadott első becslés szerint az ipari termelés volumene februárban 5,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az előző hónaphoz viszonyítva 1,0 százalékkal nőtt a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás. Az előző hónaphoz képest gyorsult a termelés növekedési üteme, januárban a nyers adat szerint 4,4, a munkanaphatással kiigazított adatok szerint 5,0 százalékkal, az előző hónaphoz viszonyítva pedig 0,6 százalékkal nőtt az ipar teljesítménye.