Nem okozott meglepetést a statisztikai hivatal a márciusi inflációs adatokkal: egy évre visszatekintően 2,3, egy hónapra pedig 0,6 százalékos drágulásról számolt be. Az eddigi felülbecslések után ezúttal a kelleténél optimistábbak voltak az elemzők, igaz, csak kissé becsülték alul az inflációt, a NAPI Gazdaság konszenzusa ugyanis 2,25, illetve 0,47 százalék volt. Idén, az első három hónapban, átlagosan 2,5 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában. Az elemzői várakozásoknak megfelelően az – idényáras – élelmiszerek árai húzták az inflációt, egy hónap alatt 12,3, egy év alatt 44,9 százalékkal nőttek. Az idényáras élelmiszerek nélkül számítva az élelmiszerek árai az előző hónaphoz képest 0,2 százalékkal csökkentek. Átlag alatti volt a háztartási energia drágulásának üteme is.