Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség mintegy két héttel ezelőtt összehangolt akció eredményeként tíz személyt - köztük négy ügyvédet - hallgatott ki gyanúsítottként időskorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt.

A nyomozó ügyészek a napokban újabb gyanúsítottat hallgattak ki, egy 29 éves nőt. A rendelkezésre álló adatok szerint, 2017. év elején a nő és élettársa (az ügy egyik korábbi gyanúsítottja) egy 88 éves férfit oly módon tévesztettek meg, hogy a sértett előtt testvéreknek adták ki magukat, majd miután a bizalmába férkőztek, rávették, hogy vegye feleségül a nőt. Ezt követően családostul beköltöztek az időskorú sértett lakásába, őt pedig a lakás egy kis helyiségébe költöztették. Az ezt követő időszakban rendszeresen elkérték a pénzét, volt olyan, hogy erőszakkal megakadályozták, hogy elhagyja a lakást, valamint tettlegesen bántalmazták.

A fenti cselekmény személyi szabadságától megfosztott személy sérelmére, a sértett sanyargatásával, kizsákmányolás céljából elkövetett emberkereskedelem bűntette, személyi szabadság megsértésének bűntette, valamint folytatólagosan elkövetett csalás bűntette megalapozott gyanújának megállapítására alkalmas - írja szombati közleményében a Fővárosi Főügyészség. (Nyugdíjbiztosítás: így kaphat évi 130 ezer forintot ingyen.)

A budapesti nyomozó ügyészek a nővel szemben távoltartás elrendelésére tettek indítványt, azzal, hogy a bíróság kötelezze a gyanúsítottat az időskorú sértettel közösen használt lakás elhagyására, valamint arra, hogy a sértettel semmilyen formában ne lépjen kapcsolatba, tartsa tőle távol magát. Az ügyészség álláspontja szerint ugyanis fennáll a veszélye annak, hogy a sértettel közös háztartásban élő gyanúsított a sértett sérelmére újabb bűncselekményt követne el, valamint az időskorú férfi befolyásolásával veszélyeztetné a bizonyítást.

A bíróság az indítvánnyal egyezően négy hónapra elrendelte a kényszerintézkedést. A végzés nem jogerős, a gyanúsított és védője fellebbezéssel éltek ellene.