A munkanélküliek számára hazai és uniós forrásból is van lehetőség képzésekre és támogatások nyújtására - közölte érdeklődésünkre a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH). Az uniós forrásokból megvalósuló támogatások és képzések, a Társadalmi Megújulás Operatív Programok (TÁMOP) keretein belül nyújthatóak, hazánkban jelenleg három - TÁMOP 1.1.1 "Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése" a TÁMOP 1. 1. 2. "Decentralizált programok a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásáért" és a és a TÁMOP 1. 1. 4"Decentralizált programok a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásáért" (kizárólag Közép-magyarországi régióban) - program keretén belül támogatják a Munkaügyi Központok a hozzájuk forduló álláskeresőket.

A projektekbe azok a munkaügyi központ által nyilvántartott álláskeresők csatlakozhatnak, akik megfelelnek a programonként eltérő kiírás feltételeinek. Prioritást élveznek azonban minden projekt esetében a legfeljebb alapfokú iskolai végzettséggel, vagy elavult szakképesítéssel rendelkezők, a 25 év alattiak, vagy 50 év felettiek, vagy akik a programba való belépést megelőzően, 12 hónapon belül, gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban, terhességi-gyermekágyi segélyben, gyermekgondozási díjban vagy ápolási díjban részesültek vagy jelenleg is részesülnek. Amennyiben valamely, a kirendeltségen nyilvántartott álláskereső jelentkezik egy képzésre, úgy a lakcíme szerint illetékes munkaügyi központ kirendeltségéhez kell fordulnia, ahol a projektmunkatárssal közösen készítenek egy egyéni programtervet, és abban személyre szabottan választják ki az álláskereső igényeihez leginkább kapcsolható lehetőségeket.

Az álláskeresők így igényelhetik a különböző szolgáltatások nyújtását (például munkaerő-piaci és foglalkozási információ nyújtása, mentori segítségnyújtás, munka-, pálya-, álláskeresési-, rehabilitációs, vagy pszichológiai tanácsadás) a képzési költségek finanszírozását, az ehhez kapcsolódó egyéb költségeket is. Ezen kívül igényelhető foglalkoztatást bővítő bértámogatás, a bérköltség és a vállalkozóvá válás, valamint az egészségügyi, alkalmassági vizsgálatok költségeinek támogatása.

A TÁMOP 2.1.2. elnevezésű konstrukció célja, hogy fejlessze a lakosság idegen nyelvi és informatikai tudását. Bár az új kiírás még nem jelent meg - a régi, hasonló kiírást már lezárták -, a kormány jóváhagyását követően 13 milliárd (fejenként maximum 90 ezer) forintnyi összeget tudnak majd felhasználni ennek a célnak a megvalósítására - közölte lapunkkal a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. A célcsoportba valamennyi, 18. életévét betöltött olyan felnőtt beletartozik, aki nem rendelkezik középiskolai végzettséggel, nem áll felsőoktatási intézménnyel tanulói/hallgatói jogviszonyban, és ezen képzési programmal párhuzamosan nem vesz részt hazai vagy európai uniós forrásból támogatott idegen nyelvi és informatikai képzésben. A főiskolai vagy egyetemi hallgatói jogviszonnyal rendelkezők esetében kizárólag csak a költségtérítéses képzésben részt vevők képeznek kivételt, mivel az NFÜ szerint a cél, a támogatás halmozásának az elkerülése, nem pedig a diákok kizárása. Fontos tudnivaló, hogy az adható 90 ezer forintból - amennyiben belefér - akár több képzés is támogatható.

A cél, hogy minél hamarabb munkába tudjon állni

A hazai források tekintetében is igen jelentős támogatásokkal és képzésekkel tudják az álláskeresőket támogatni a Munkaügyi Központok - közölte az NMH. Vannak a Munkaügyi Központok Kirendeltségei által ajánlott képzések, melyek illetékességi területenként változóak lehetnek, valamit az egyéni támogatott képzések, melyek elsősorban az azonnali (képzést követően) munkába állást segítik elő.

Fontos tudnivaló, hogy elsősorban azon képzések támogathatóak, melyek a mielőbbi elhelyezkedést gyorsítják, valamint elősegítik a foglalkoztatás mielőbbi megvalósulását, ezért a képzések támogatásánál kiemelt figyelmet fordítanak a hivatalban a munkáltatói igényekre, a területi sajátosságokra, az ügyfelek összetételére, és az adott településen élők szakképesítéseinek arányára - közölte az NMH.

Amit a munkaadó igényelhet

A regisztrált álláskeresők foglalkoztatáshoz a Munkaügyi Központok, a munkaadók részére is nyújthatnak támogatásokat. A szakképzettséggel rendelkező, pályakezdő álláskeresők munkatapasztalat-szerzésének támogatásával például a megfelelő munkatapasztalatot nyújtó munkahelyen történő foglalkoztatásának elősegítése a cél, ez bérköltség támogatásával valósulhat meg.

A megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásához rehabilitációs foglalkoztatást elősegítő bértámogatás nyújtható. Ide kapcsolódóan a munkahelyi segítő személy foglalkoztatásával kapcsolatos költségekhez nyújtott támogatás célja, hogy a rehabilitációs célú munkavégzést követően esélye legyen a nyílt munkaerőpiacon történő elhelyezésére a megváltozott munkaképességű munkavállalóknak.

A helyközi utazás támogatását az a munkaadó igényelheti, aki olyan személy foglalkoztatását vállalja, aki legalább hat hónapja - pályakezdő, valamint megváltozott munkaképességű személy esetében legalább három hónapja - a munkaügyi központ által nyilvántartott álláskereső, és a hasonló munkakörben foglalkoztatott munkavállalójának a munkaviszonyát a kérelem benyújtását megelőző hat hónapon belül nem szüntette meg, valamint megfelel a rendezett munkaügyi kapcsolatok feltételeinek.