Innen is jöttek eurómilliárdok Magyarországra

A magyar gazdaság támogatására aláírt hitelszerződések értéke 2013-ban mintegy 755 millió euró volt, az elmúlt öt évben pedig összesen 7,4 milliárd eurót biztosított beruházásokhoz az Európai Befektetés Bank - mondta Baranyay László, az EIB alelnöke a pénzintézet előző éves tevékenységét bemutató sajtótájékoztatón.
Szabó Zsuzsanna, 2014. április 10. csütörtök, 14:34
Fotó: Reuters

Az EU-nak a válságra adott válaszában szerves részeként tavaly az Európai Beruházási Bank (EIB) csoport az európai gazdaság növekedés előmozdítása és a munkahelyteremtés érdekében jelentősen növelte a pénzügyi támogatását, ami azt jelent, hogy az EIB-ből és az Európai Beruházási Alapból (EIF) álló csoport 75,1 milliárd eurónyi hitellel segítette a gazdaságot. Ez 2012-höz képest 37 százalékos növekedést jelent. Ebből az EU-n belülre ebből 67,1 milliárd euró esett, ami 42 százalékos emelkedést jelent 2012-höz képest.


Baranyay László, az EIB alelnöke szerint a bank jelentősen megemelte a kis- és középvállalatok (kkv) számára juttatott finanszírozási keretet. A tavalyi évben az EIB 18,5, az EIF 3,4 milliárd euróval finanszírozta a kkv-kat és a közepes kapitalizációjú vállalatok részére, amely tőkeáttéteken keresztül több mint 50 milliárd eurót mozgatott meg. Ezek a források az EIB adatai szerint 230 ezer kkv-t ért el, amin keresztül több mint 2,8 miillió munkavállalót éhettek el ezen hitelek hatásai - mondta Baranyay.


Baranyay a bank kezdeményezései közül kiemelte a fiatal munkanélküliség, illetve a fiatalok foglalkoztatásának javítására indított programokat. Ennek keretében egyrészt a fiatal munkanélküliség enyhítésére, másrészt a fiatalok foglalkoztathatóságának javítására álltak rendelkezésre források és összesen 9,1 milliárd eurónyi hitelt jelentett. Ezt a programot a bank folytatja 2014-ben is, és erre Magyarországnak is van lehetősége rákapcsolódni - tette hozzá az EIB alelnöke.


Az EIB fontos területként tekint az innovációra is: tavaly 17,2 milliárd eurónyi pénzügyi támogatást nyújtottak az eurónai versenyképesség javítására.


Magyarországnak 7,4 milliárd euró jutott


Az EIB - amelynek teljes eszközállománya 512 milliárd euró volt 2013 végén - hitelezési volumene Magyarországon mára elérte a 17 milliárd eurót az 1990-es évek eleje óta, amióta megkezdte itt tevékenységét. Az elmúlt öt évben 7,4 milliárd eurót tett ki a Magyarországon aláírt hitelszerződések összege, azaz ennyivel járult hozzá az EIB az európai célok magyarországi megvalósulását célzó beruházásokhoz. A magyar gazdaság támogatására aláírt hitelszerződések értéke 2013-ban mintegy 755 millió euró volt - mondta az EIB alelnöke.


Jelenleg az EIB tevékenysége lefedi a magyar gazdaság minden fontos szektorát: a közlekedési, környezetvédelmi és energetikai infrastruktúrától kezdve a termék előállításon és szolgáltatások nyújtásán keresztül egészen a kkv-k finanszírozásáig, amely a helyi pénzügyi közvetítő intézményeken keresztül történik annak érdekében, hogy a kkv-k hosszú távú finanszírozáshoz juthassanak.


Az EIB 2009-13 közötti időszakban folyósított 7,4 millárd eurós hitelkeretének megoszlásáról az alelnök elmondta: a legnagyobb arányban, 32 százalékkal az ipar és a mezőgazdaság részesedett, a második legnagyobb részesedés, 24 százalék, a kkv-szektoré volt, a harmadik legnagyobb kedvezményezett a közlekedés és telekommunikáció ágazat volt 17 százalékkal. Ezen túl az oktatás és egészségügybe ennek a keretnek a 12, városfejlesztésre és vízügyre 8, míg az energiaszektorra 7 százalék jutott.


Baranyay a magyarországi beruházások közül kiemelte a most átadott 4-es metrót, amelyhez az EIB 500 millió eurós  társfinanszírozást biztosított, valamint a Magyarországot és Szlovákiát összekötő transzeurópai gázenergia-hálózat szakaszát, amelyhez az EIB csoport 75 millió euróval járult hozzá.


Az EIB ezen túl 2013-ban 200 millió eurós hitellel finanszírozta a Magyar Telekom mobil és vezetékes szélessávú hálózatának javítását és minőségi színvonalának emelését, valamint 250 millió eurós hitellel járult hozzá a magyar vasúti infrastruktúra újjáépítésére és korszerűsítésére vonatkozó 2013-16-ig futó program megvalósulásához.

Konkurenciaként megjelent az MNB

A kkv-k és közepes kapitalizációjú vállalatok számára tavaly 155 millió euró értékben írt alá közvetített hitelekre vonatkzó szerződéseket három magyarországi partnerintézménnyel, egyebek mellett az MFB-vel és az Eximbankkal, annak érdekében, hogy csökkentse a válság hatásait és növelje a kkv és a közepes kapitalizációjú vállalkozások hozzáférési lehetőségeit közép- és hosszú lejáratú forrsáokhoz. Baranyay szerint az e program keretében igénybe vett hitelek az MNB növekedési hitelprogramjának színre lépésével csökkent ugyan, de a jövőben az EIB ezen a téren lát bővülési lehetőséget.

 

Az EIB alelnöke szerint a k+f előmozdítását a bank kulcsfontosságúnak tekinti a magyar gazdaság versenyképességének megerősítésében. Ennek érdekében a bank a Diákhitel Központot 100 milló eurónyi hitellel finanszírozza, ami Baranyay szerint idén is folytatódik, a magyar közigazgatás hatékonyságának minőségének javítására és a közszolgáltatás fejelsztésére pedig 50 milió eurós hitelt adott. Az EIB alelnöke szerint itt is lehet további bővülésre lehetőség.

 

Baranyay kiemelte még az EU Duna Régió Stratégiája keretében nyújtott támogatásokat. Ezen a téren négy alapvető célt támogat a bank: a régió összekapcsolását, környezetvédelemet, jólét növelését és a régió megerősítését. Az elmúlt öt évben az EIB 49 millió euró értékű hitelszerzédést írt alá e stratégiához fűződő beruházások finanszírozásának elősegítése érdekében, ebből a Magyarországon kivitelezett beruházások 7,4 milliárd eurónyi hitelszerződést írtak alá, ebből 2013-ban 755 millió eurónyit.


Jövőbeni prioritások


Az EIB a Magyarországi tevékenységét folytatja és bővíteni is szeretné, főbb célkitűzései között az állam, a régiók és a települések által a 2014-20 közötti időszak megvalósítani tervezett beruházások uniós forrásainak a társfinanszírozásához nyújtott segítség szerepel, főleg a fenntartható közlekedés, a víz- és környezetvédelem, vidékfejlesztés terén, valamint a kkv-k és a közepes kapitalizációjú vállalatok számára nyújtott hosszútávú finanszírozáshoz való hozzáférés biztosítása, illetve a versenyképes energiaellátás, energiahatékonysági projektek finanszírozása, továbbá a diákhitelekhez nyújtott források és a k+f tevékenységek további támogatása.


A bank mind a szerződéskötések számának, mind a hitelfolyósítások volumenében szeretné a jövőben is tartani ezt a szintet, ám ez elsősorban a magyar kormány prioritásaitól függ, így konkrét jövőbeli projektfinanszírozásról még nem tudott nyilatkozni az EIB alelnöke.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

RonaGyuri, 2014.04.10 18:49

@jobbajobb: 2014. április 10., csütörtök 18:32

Látod ehhez kell ilyen butának lenned, hogy még ezt is bevedd! =))
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

jobbajobb, 2014.04.10 18:32

@RonaGyuri: Nem kérdés Simlicska elvtársad és cimborái kapták az utolsó fillérig! =))

..az jó ...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

na4, 2014.04.10 17:53

Oszt mégis még mindig szabadságharcolunk :-) Az EUs lélegeztetögép nélkül itt mindenki már csak édesgyökeret rágcsálna.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

kanri, 2014.04.10 16:09

@RonaGyuri: a jó hír -t annak a balf@sz jobbajobbnak címeztem:)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

RonaGyuri, 2014.04.10 16:04

@kanri:
Ha értelmes dolgokra költenék nem zavarna igazán, de alenyúlás mellett fonódó villamosra, használathatatlan gagyi infotáblákra, idétlen szobrokra, etc.költik
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html