Jelentős részben nem a vásárlóerő fenntartására, a munkahelyek megtartására, a foglalkoztatási krízis enyhítésére fordította a kormány válságkezelő csomagját, hanem például a teljesen fölösleges és generációkra vetítve durván veszteséges Belgrád-Budapest vasútvonal fejélesztésére, turisztikai megaberuházásokra, soha meg nem térülő sportlétesítményekre - mondta a Népszavának Inotai András közgazdász professzor emeritus. Becsomagolva a járványellenes "védelembe" egy szűk kör további látványos és arcátlan gazdagodását segítették a legkritikusabb gazdasági időszakban.

E helyett például a 27 százalékos áfát kellett volna csökkenteni. Lehetett volna a nyugdíjakat emelni, különös tekintettel a kisnyugdíjasokra, akik fogyasztását a számukra két számjegyű infláció amúgy is erősen korlátozza. Ez a megemelt járadék gyakorlatilag teljes egészében a fogyasztásra fordítódott volna, vagyis visszajött volna 27 százalékos áfa a költségvetésbe. A kormány csökkenthette volna a mélyszegénységet, továbbá meghosszabbíthatta volna az Európában kirívóan rövid munkanélküli segély idejét 3 hónapról 6 vagy 9 hónapra.

A magyar gazdaság tartós fejlődését a professzor szerint egyebek mellett az akadályozza, hogy soha meg nem térülő presztízsberuházásokra költi a kormány a pénzt. Ilyen például a 65 milliárdos gyorsasági motorverseny pálya. Ezek először akkor húznak ki pénzt az ország zsebéből, amikor sokkal fontosabb céloktól térítik el a rendelkezésre álló összegeket, másodszor pedig akkor, amikor a versenyképtelen beruházások többnyire milliárdos fenntartási költségei jelentkeznek.

Az egyébként nemzetére oly büszke és az uniótól több tiszteletet követelő kormányzat saját intézkedéseivel nullázza le Magyarországot. A szolidaritáson, együttműködésen alapuló európai munkakultúránkkal kellene büszkélkednünk, de ez is áldozatul esett a gyalázatos oktatáspolitikának, a tanköteles korhatár csökkentésének, valamint az évtizedes kirekesztő, gyűlöletkeltő tudatfertőzésnek - véli a professzor.

Az uniós és magyar adófizetői pénzen kitenyésztett úgynevezett "nemzeti burzsoázia" teljességgel alkalmatlan a nemzetközi színtéren is versenyképes teljesítményre. Ez a kör elherdálta az ország vagyonát, és a maradékát most is dézsmálja. A piaci értelemben vett vállalkozást nem lehet kormányzati pénz- és járadékosztással létrehozni. Az ugyanis versenyre, tudásra, együttműködésre, a kockázatok mérlegelésére, átgondolt és a kihívásokra gyorsan és hatékonyan reagáló vállalati stratégiára épül.