− Ahogy az lenni szokott, az eredmények bejelentése után kapott hideget-meleget a stresszteszt. Például azzal kapcsolatban, hogy miért nem kalkuláltak egy konkrét államcsőd bekövetkeztével.

− Nem szeretnénk kommentálni az elemzői véleményeket. A vizsgálat része volt az eurózóna tagállamaival szembeni kintlévőségek helyzete, de valóban nem feltételezett konkrét államcsődöt a módszertan − már csak azért sem, mert minden "problémás" ország esetében egyértelmű célja az Európai Uniónak, az ECB-nek és az IMF-nek, hogy olyan megoldást találjanak, olyan csomagot állítsanak össze, amelynek segítségével elkerülhető az adott országban az államcsőd. A teszt alá tartozó pénzintézetek a trading bookban nyilvántartott elemek esetében kötelesek voltak a piaci (kötvény) árakat alkalmazni, a banki könyvekben lévő ilyen kintlévőségek esetében pedig előírás volt, hogy megfelelő mértékű céltartalékot képezzenek. Az itteni paraméterbecsléseket a módszertan úgy kötötte meg, hogy csak azok voltak elfogadhatók, amelyek a nyilvános, hitelminősítők által adott minősítésekből visszaszámolhatók voltak.

− A stresszteszt ráadásul egy adott pillanat adatait mutatta meg, miközben az elmúlt napokban gyökeresen megváltozott néhány ország ratingje...

− Ez igaz, ám az elemzésnél az adott pillanat értékei alapján tovább  szigorítottunk.

− Mi az, ami talán a leginkább meglepő eredményt hozta a vizsgálat során?

− Számunkra nem volt meglepő, ám talán furcsa hallani, hogy az eredmény megerősítette: a szuverén adósságok miatt államcsőddel fenyegetett országok bedőlése esetén nagyjából 70 százalékban az adott ország bankrendszere viselné a gondokat. Így nem állítható, hogy egy államcsőd elsődleges hatásai miatt számottevő probléma adódhatna más országok bankrendszerében.

Fotó: MTI

− Sokkal több gond lehet a tőkefedezettség kérdésével: az ötszázalékos mértéket sokan túl alacsonynak tartják. Ezzel kapcsolatban mi a véleménye?

− Nem szabad elfelejteni, hogy a tavalyi stresszteszten hasonló módszertan alapján nem nyolc, hanem húsz banknak nem sikerült volna teljesítenie kétéves időhorizonton az ötszázalékos elsődleges tőkekövetelményt. A szint meghatározása a felügyeleti vezetők döntése volt, mint ahogy az is, hogy hozzuk nyilvánosságra adatokkal is, melyik bank hogyan teljesített. Ezt hétfőn meg is jelentetjük. De vissza a tőkekövetelményhez. A mostani tőkedefiníció sokkal konzervatívabb volt a hatályos jogszabályok szerint érvényben levőnél, lényegében már a Basel III szabályozás egyfajta előrevetítésének tekinthető − nem teljes körű, de tényleg nagy lépéseket jelent. Azon 16 bank esetében, amelyek az öt és hat százalék közötti Core Tier 1 mutatójukkal a "veszélyzónában" tartózkodnak, az Európai Bankfelügyelet "személyre szóló" ajánlásokat fogalmaz majd meg, amelyek végrehajtását számon kérik − ebben bizonyos vagyok.

− A magyar bankrendszer számára összességében hogyan sikerült a stresszteszt?

− A Magyarországon érdekelt pénzintézetek az elemzés alapján stabil tőkehelyzettel rendelkeznek, és azt is meg tudom erősíteni, hogy a stresszteszt vizsgálati szempontjai alapján az OTP valóban a harmadik legjobb eredményt érte el. Azt is fontos hangsúlyozni, hogy hiába a viszonylag komoly merítés, számos kitettség nem szerepelt a stresszteszt vizsgálati rendszerében. Látni kell azt is, hogy a magyar bankrendszer mérete az európai bankpiacon elenyészőnek mondható − régiónkból az OTP mellett két szlovén bank került be, a Magyarországnál jóval nagyobb piacnak számító Lengyelországból is csak egyet vizsgáltak meg.

− Volksbank?

− Tény, hogy a "bukott" hitelintézetek között szerepel a Volksbank, ám ezért az ausztriai bank a felelős, nem a régiós érdekeltségek, amelyek közül a magyarországi viszonylag kicsi szereplőnek mondható a magyar piacon is. Ráadásul az érdekeltségek eladását a Szberbanknak már hivatalosan is bejelentették.

− Végezetül: lesz-e a folytatása a stressztesztnek?

− A törvény előírja, hogy stresszteszteket kell készítenünk, ám nem rendelkezik annak gyakoriságáról. Így az bizonyos, hogy lesznek még vizsgálatok, de hogy mikor, azt alapvetően a piaci helyzet fogja befolyásolni.