Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az elmúlt évben készült regionális indexek rámutatnak, hogy az ország különböző régióit eltérő mértékben érintette a koronavírus-járvány, és az azt követő gazdasági visszaesés. A tavaszi, első hullám alatt általános tendencia volt, hogy gazdaságilag legfejlettebb régiókban esett a legnagyobb mértékben a háztartások fizetőképessége: 2020 áprilisára Nyugat-Dunántúlon élők fizetőképességi indexe 46 százalékkal, a Közép-Magyarországon élőké 40 százalékkal, a közép-dunántúliaké 41 százalékkal csökkent az első negyedévhez képest - írják az összesítésben.

A javulást az okozta, hogy a korlátozásokat részlegesen feloldották a második és harmadik negyedévben, így elmozdulás volt az áprilisi mélyponthoz képest, bár a tavalyi szintet még nem érte el a fizetőképességi mutató. Negyedéves összehasonlításban az index általában ott javult nagyobb mértékben, ahol tavasszal a legnagyobb volt a visszaesés. Közép-Magyarországon a második negyedévben 44,3 ponton állt a regionális fizetőképességi index, ez a harmadik negyedévben 18 százalékkal, 52,4 pontra emelkedett, ez negyedéves szinten a második legnagyobb növekedés volt az országban.

A harmadik negyedévben a közép-dunántúli régióban nőtt a legnagyobb mértékben a lakosság fizetőképessége: itt a második hullám után 30,1 pontra zuhant a mutató, nyáron és kora ősszel azonban 40 százalékos növekedéssel 44,3 pontra állt vissza.

"A közép-dunántúli országrész elsősorban a belföldi turizmus fellendülésének köszönheti a nyári fellendülést. A negyedéves számok jól mutatják, mekkora a turizmus súlya a magyarok megélhetése szempontjából" - értékelte az adatokat Deszpot Károly, az Intrum kereskedelmi és fejlesztési igazgatója.

"A járvány miatt sokan a külföldi utazás helyett otthon maradtak, nagy részük úti célja a Balaton volt, elsősorban ez látszik a nyári, 40 százalékos emelkedésen. Természetesen a gazdaság újranyitása minden régióban kedvezett a gazdaságnak, például a Budapest körüli térségben is, ám a fővárosi turizmus bevételei elsősorban nem a magyar, hanem a külföldi látogatóktól származnak, akiknek száma idén nyáron visszaesett. Ez is szerepet játszik abban, hogy a budapesti és pest megyei háztartások pénzügyei nem emelkedtek olyan mértékben a turistaszezonban, mint a Balaton környékén" - mondta a szakértő.

A nyugati megyék rossz helyzete mögött több ok is van: a gazdaság újranyitásának a legkisebb hatása a dél-alföldi és nyugat-dunántúli megyékben volt, itt csak 11, illetve 13 százalékkal nőtt a fizetőképesség a harmadik negyedévben, ami mögött a régió jelentős autóipari kitettsége húzódik meg, hiszen a járvány nyomán sérült globális ellátási láncok miatt az autóipar eddig soha nem látott visszaesést produkált. A régiós fizetőképességet szintén rontotta az országok bezárkózása: az Ausztriába átjáró munkavállalók és az osztrák fogyasztókat kiszolgáló hazai cégek jövedelme jelentősen csökkent a járványügyi óvintézkedések miatt.

A gazdasági visszaesést eddig a legkevésbé a keleti országrészek (Dél- és Észak-Alföld, Észak-Magyarország) érezték meg. Ezekben a régiókban kisebb a koncentrációja a járvány által leginkább érintett gazdasági szektoroknak, így a nyári, 11-15 százalékos növekedés után már csak 5-8 százalékkal marad el a tavalyi értéktől. Ebből a szempontból valamelyest kivételt jelent a dél-alföldi régió, amely erőteljesen függ a járműipari termeléstől és más exportorientált beruházásoktól, azonban a kutatás-fejlesztés és innovációs szegmens eredményei új lendületet adhatnak a régiónak.

Az idei harmadik negyedév vége már egybeesett a koronavírus-járvány második hullámával is. Ennek hatására az időszak utolsó heteiben már ismét esett a fizetőképességi index a magyar régiókban, de már közel sem olyan mértékben, mint a tavaszi, első hullám alatt. Az Intrum és a GKI becslése szerint, a fizetőképességi mutatók alapján W-alakú kilábalásra számíthatunk a mostani recesszióból: a 2020-as év végén enyhe gazdasági visszaesés várható, és a 2019-es szintet 2022-re érheti el újra a magyar gazdaság.

Statisztikai adatok szerint javult a magyar háztartások anyagi helyzete is, ahogy arról a Napi.hu részletesen írt.