Irodákat avatott a miniszterelnök

Bajnai szerint a T-System leányvállalatának fejlesztése is bizonyítja a befektetők bizalmát, az ország saját kezében tartja a sorsát.
NAPI, 2009. július 28. kedd, 17:36

Jó úton halad hazánk az elmúlt 100 nap válságkezelési intézkedéseinek hatására, melynek máris látszanak pozitív hatásai - mondta el Bajnai Gordon az IT Services Hungary debreceni high-tech irodakomplexumának avatásakor az MTI-Eco tudósítása szerint.

Több folyamat mellett az erős forint is az országgal szembeni bizalom visszatértét jelzi a miniszterelnök szerint, aki az ősszel megszavaztatni kívánt válságköltségvetés fontosságát hangsúlyozta. Az idei mellett a jövő évi 3,8 százalékos hiányt is tartani kell - tette hozzá.
Ami az eddigi kezelőintézkedések eredményeit illeti, Bajnai főként az új adócsomagot, az adóteher jövő évi 400 milliárdos csökkenését emelte ki. A munkáltatók - és itt utalt az IT Servisesre is - minden dolgozó után 5 százalékkal kevesebb adót fognak fizetni, az átlagkeresetű alkalmazottak pedig jövőre 1,5 hónapi nettó fizetéssel többet visznek majd haza - mutatott rá a miniszterelnök.

Bajnai Gordon végezetül arról beszélt, hogy Magyarország Európában az egyik legmerészebb kiigazítást hajtja végre: az adóátrendezéssel a munkát állítják a társadalmi megbecsülés középpontjába.

Az átadott irodaegyüttes 4 milliárd forintból épült, a fejlesztéssel 300 új munkahely létesült, a tervek szerint az év végéig 900 embert foglalkoztatnak majd. A beruházás a debreceni agrár-innovációs parkban valósult meg.

HOZZÁSZÓLÁSOK