Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Somogy Megyei Vállalkozói Központ Közalapítvány államilag kamattámogatott hitelek folyósítására írt ki pályázatot mikro, kis és közepes vállalkozások számára. A vádlottak az ismeretségi körükben lévő vállalkozókat rábírtak arra, hogy a hitelösszegek csalárd megszerzése érdekében nyújtsanak be pályázatot olyan eszközök beszerzésére, amivel már eleve rendelkeztek a cégek, vagy a fiktív gépvásárlások megtörténtét az általuk beszerzett hamis számlákkal igazolják. Volt olyan vállalkozás is, amit kifejezetten a bűncselekmény elkövetésére hoztak létre.

A pályázat benyújtásának feltétele volt ingatlan fedezet megléte, ezért az I. és a II. rendű vádlottak az ügyletbe bevonták az értékbecslőként dolgozó III. rendű vádlottat is, aki a vállalkozások ingatlanait jelentősen túlértékelte.

A vállalkozó vádlottak a megítélt hiteleket nem törlesztették, hanem a folyósított összegen az I. és II. rendű vádlottakkal megosztoztak. A vádlottak ezzel a módszerrel összesen 191 millió forint vagyoni hátrányt okoztak.

A Kaposvári Törvényszék az I. és II. rendű vádlottakat - akik egészen a bírósági szakig előzetes letartóztatásban voltak - egyaránt 4 év végrehajtandó börtönbüntetésre, 1 millió, illetve 800 ezer forint pénzbüntetésre, valamint 7 év közügyektől eltiltásra ítélte, míg a III. rendű vádlottal szemben 1 év felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki és 2 évre eltiltotta az ingatlanforgalmi szakértői foglalkozás gyakorlásától. A vállalkozóként tevékenykedő vádlottakat felfüggesztett szabadságvesztésre, illetve pénzbüntetésre ítélte a bíróság, továbbá a vádlottak többségével szemben nagyobb összegű vagyonelkobzást is elrendelt.

Az ítélet a kölcsönösen bejelentett fellebbezések miatt nem emelkedett jogerőre, az ügyészség a I., II., III. és XV. rendű vádlottak terhére fellebbezett a büntetésük súlyosítása végett.