Ismét "orbánoznak" a külföldi lapok - ennek kínos vége lehet

Nem kerülte el a nemzetközi sajtó figyelmét a magyar kormány terve a vörös csillagos termékek betiltásáról, amelyet az unortodox gazdaságpolitikát folytató Orbán-kormány multiellenes hadjárata részeként tálalnak. Egyesek több milliárd dolláros pert vetítenek előre.
Komócsin Sándor, 2017. március 21. kedd, 10:20
Fotó: Napi.hu

Törvényen kívül helyezhetik Magyarországon a Heineken vörös csillagos logóját egy új törvényjavaslat alapján, amely 28 évvel a kommunista hatalom bukása után megtiltaná az "önkényuralmi jelképek" kereskedelmi felhasználását az országban - indítja budapesti beszámolóját a Financial Times (FT). A jogszabály-tervezet jogi és morális okokat hoz fel az intézkedés magyarázatául.

Illik Orbánhoz

Az elképzelés szerint az új rend megsértőit közel hétmillió dollárig terjedő pénzbírsággal vagy kétéves börtönnel büntethetnék. A javaslat, amelyet kormánypárt képviselők terjesztettek be a parlamentbe, az FT szerint illik Orbán Viktor miniszterelnök unortodox politikájához, amely előnyben részesíti a "gazdasági patriotizmust".

Ezzel a megállapítással a Reuters is egyetért, amely az FT-vel szinte szó szerint egyezően emlékezteti az olvasókat arra, hogy a magyar kormányfő irányításával számos olyan diszkriminatív szabályozási változtatást fogadtak el Magyarországon, amely a multinacionális cégeket sújtotta. Egyebek mellett olyan különadókat is bevezettek, amelyek a magyar magántulajdonosi szektor erősítését szolgálták.

Kiemelik azt is, hogy a Heineken Romániában pert nyert egy helyi vállalat ellen, amely a bíróság döntése szerint a Csíki Sör márkája forgalmazásával sérti a holland multi jogait. Ugyanakkor ez a termék népszerű az erdélyi magyarok körében. A döntés nyomán a Jobbik bojkottot hirdetett a Heineken ellen.

Megmondta

Mindkét hírforrás idézi Kovács Zoltán kormányszóvivőt, aki arról beszélt, hogy a tilalom - ha bevezetik - érinteni fogja az összes olyan vállalatot, amelynek termékein Magyarországon önkényuralmi jelképnek minősülő jelzések vannak. Kovács ugyanakkor nem nyilatkozott arról, hogy a törvényjavaslat beterjesztésének van-e köze az erdélyi pereskedéshez.

Ugyancsak mindkét hírforrás emlékeztetett arra, hogy a Heineken logója több száz éves múltra tekint vissza és a sör összetevőit szimbolizálja. A második világháború után a vörös csillagot piros szegélyes fehérre cserélték, majd 1991-ben visszatértek az eredeti márkajelzéshez.

Sokba lesz

Ha a törvényjavaslatot elfogadják, az minden bizonnyal több milliárd dolláros perhez vezet Budapest és a holland sörgyártó között - mondták megfigyelők az FT-nek. A magyar hatóságok 2011-ben nyertek egy hasonló márkajelzés-védelmi ügyben, ám abban egy olyan céggel álltak szemben, amely éppen be akarta jegyeztetni vörös csillagot tartalmazó logóját.

A szellemi tulajdonnal foglalkozó jogászok szerint lehetőség van a kereskedelmi jelzések érvénytelenítésére a helyi jogszabályok vagy morális megfontolások alapján, ám az ezzel kapcsolatos kéréseknek jól megalapozottnak és ésszerűeknek kell lenniük. A javak szabad áramlásával kapcsolatos EU-s alapelv szintén korlátozható, de ez nem érintheti a tagállamok közti kereskedelmet.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

foldnyuzo, 2017.03.23 09:02

@reszeloaladar:
Micsoda mese, én egészen más jelképet képzelek az őseidhez, olyasmit amiből a mai hozzáállásod táplálkozik!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

George Lukacs, 2017.03.23 08:38

@reszeloaladar:

Honnan ollóztad össze a szöveged, kiscsákó?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Nyugatos_szolasszabadsag, 2017.03.22 16:44

A pi*a.hu mindig hűségesen közerműködik kommunisták és ballibek mentegetésében és az Orbán kormányok mocskolásában. Gratulálok!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

reszeloaladar, 2017.03.22 14:38

Egyik dédapám a gulágon halt meg a másik dédanyám meg Auswitzban. Ebből következőleg mind a vörös csillag mind a szvasztika elég negatívan érint. Az utóbbiért nem győz eleget bocsánatot kérni az emberiség és tartja magát felelősnek az is, aki akkor még meg sem született, előbbi pedig valahola az elrontott társadalmi kísérletek között szerepel, igen apró betűkkel.
A holokauszt borzalmairól könyvtárak szólnak, a kommunistáknak pedig jelenleg is aktív pártjuk majd' minden nyugati országban. Akit a nácikkal összemostnak, a legsúlyosabb bélyeget kapja. Aki kommunista az legfejebb egy idealistának gondolják.
A mai PC világ érzékenységre tanít, nevel és szorít. Tisztelni kell más vallását, kultúráját, bőrszínét, identitását, nyelvét. Az überliberális holland Heineken is megteszi ugyanezt? Vagy nekik nem mondták, hogy a vörös csillag alatt masírozók rendszerei több mint 100 millió áldozatot termeltek a történem során? Kissé cinikus nem, hogy 1991-ig fehér volt az a csillag és csak a körvonal volt piros. Akkor bomlott fel a SZU és akkortól már nem foglalt a jelkép? Addigra tiszta lett? 1946-ben miért nem került vissza semelyik cég logójába a horogkereszt?
Gyenge példa, de ha a mostani oroszüldözésben valamelyik amerikai mozgalom kitalálná, hogy a vörös csillag az oroszokat jelképezi, akkor a Heineken ott is perelne, vagy azonnal lekapkodná az összes üveget a polcról amíg le nem cseréli más színre a csillagot?
A Heineken boldog lehet, hogy egy türelmes nép vagyunk és hogy egy megosztó politikus hirdetett bojkottot. Vannak országok, ahol simán kilocsolnák még az áruházban az ilyet.

Stratégiai megállapodáson nevettek? Itthon a házasságok kb 2/3-a végződik válással... Pedig ez még csak nem is házasság volt, nem is barátság, csak egy megállapodás. És még csak azt is elképzelem, hogy az itthoni Heinekennek a háta közepére nem kellett egy ilyen balhé. Amúgy különös, hogy az EU bíróságon nyert az "Igazi" míg odaát vesztett.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

a nagy hohoohooo, 2017.03.21 22:29

Basszus ...a Heineken, merészelt Orbán irredenta ,hazaffhyas kedvence ellen pert indítani. Felháborító.
A nemzett géniusza meg van sértve...akkor nekimegyünk egy holland sörnek egy másik holland sör miatt, amit egy harmadik országban forgalmazn(ná)nak, csak azért mert bevágódjon a kormány a székelyeknél, hogy erre a tetű bandára szavazzanak 2018-ban
Elég szar lehet az a Csíki Sör, ha ekkora propagandát kell kifejteni ennek a két nemzetthy marhának...az életben nem volt egy egyenes gondolata ennek a két gazembernek , ami mögött ne lett volna valami anyagi érdek hihii ..ja Lázárt nem lehet megvenni,a Csiki sörnek sikerült..nem az az érdekes, hogy Lázár ivott-e sört, hanem az, hogy a Csíki Sör mekkora tulajdonhányadát birtokolja. Az ott dolgozók szerint elég nagyot ahhoz, hogy ő irányítsa a háttérből a céget.
Anno Szíjjártó stratégiai szerződés van a hejnekemmmel....2014-ben, még kiemelt "stratégiai partner" most meg hirtelen ellenség lett belőle?
Olvassatok agyhalott mihígmélymagyarok ha tudtok, ha meg nem akkor olvastassátok fel valami nem Varga János orbángyogyóintézet rovásírástudó ápolttal..hihii...
"Miniszterelnökség
Orbán Viktor
miniszterelnök
Stratégiai együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá a Miniszterelnökség és a Heineken
2014. február 20. 14:07http://2010-2014.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg/hirek/strategiai-egyuttmukodesi-szandeknyilatkozatot-irt-ala-a-miniszterelnokseg-es-a-heinekenA FideSSt az anyagi haszonszerzésen kívül csak a hatalma megtartásáért manipulált szavazatok számának növelése érdekli.A romániai szavazóknál népszerű ez a népnemzeti magyarkodós politikai marketingfogás.Ennyit ér a FideSS partnerségi szerződése a Heinekennel.Jellemtelen hazug banda,akár a saját anyjukat is hátbaszúrnák,ha azzal szavazatot tarhálhatnak.
Emiatt van rajtuk csillag:
"a symbol of European brewers in the Middle Ages who believed it to have
mystical powers to protect their brew,"
A középkorból, kedves hazug FideSS. A középkorból ered. A sörön magán 1930 óta van vörös csillag. 1951-ben fehér lett, hogy ne tévessze össze senki a kommunisták vörös csillagával. 91-ben megint vörös lett.
Ennyi a sztori. A többi hazug rágalom. Meg Lőrinc sörgyárat akar venni gondolom.
Hazaáruló rohadék FideSS,ez a vita kevésbé a sörről, sokkal inkább a zsebbe kérhető csúszópénzekről, az erőfitoktatásról, a terelésről, és a szokásos messzeföldön híres mihígmélymagyar mentalitásról szól.
Ennyi, illetve bónuszként befigyel egy kis nemzetiszínű demagógia..
Nem csak az ügyészség,hanem az EU is elutasította annó ezt a tiltást!
El kell olvasni a strassburgi ítélet indoklásait, az is különbséget tesz a vörös csillag és a horogkereszt között.
Mégpedig azért, mert nem a kommunizmus bűne a terror,hanem a diktátoroké,a kommunizmus maga a legszebb ,legigazságosabb eszme,csak rosszszándékú hatalommániás emberek,kihasználták az emberek megvezethetőségét és diktátorok lettek,hasonlóképp ahogy a nemzet ,a hazafiasság jó dolog ,ám egy KISZ titkár,majd szélsőliberális populista hatalmi és haszonszerzési vágya illiberális,az országvesztő horthyfasiszta,urambátyám és lassan ,de határozottan a nemzetszocialista diktatúrába vezeti,a komcsik egy sokkal heterogénebb társaság, és voltak egy csomóan SZU-n belül és kívül, előtte és utána, akiknek semmi közük nem volt a terrorhoz, mégis ezt a jelképet használják vagy használták.
Márpedig 2004 óta csak olyan törvény léphet életbe,mely nem ellentétes az EU törvényekkel!
Nem a jelképek veszélyesek, hanem az emberi hülyeség.
Mint a FideSS narancs ott sem a naranccsal van a probléma.
Amikor ezt meghallják a külföldi befektetők, akkor biztos Magyaroszágot választják a környező országok helyett.
Esetleg még ha egy kicsit le
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html