Itt az új magyar egyetemi rangsor!

Elkészítette a 2019-es felsőoktatási rangsorát a HVG, ismét az ELTE áll az élen.
Domokos Erika, 2018. november 22. csütörtök, 08:38
Fotó: Shutterstock

Továbbra is az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) áll a HVG felsőoktatási rangsorának élén, az intézmény az oktatói kiválóság alapján összeállított alrangsort is vezeti. Az ELTE-t a Szegedi Tudományegyetem és a Debreceni Egyetem követi a listán, míg a negyedik helyen holtversenyben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint a Semmelweis Egyetem végzett - adta hírül a HVG szakportálja, az Eduline.

A karok listáján is az ELTE szerezte meg az első két helyet, a bölcsészkarral és a természettudományi karral, míg a harmadik helyen a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara áll.

Az intézmények rangsorolásakor figyelembe vették: az elsőhelyes jelentkezők számát, a felvettek pontátlagát, a nyelvvizsgával felvettek arányát, a tanulmányi versenyen helyezettek számát, a tudományos fokozattal rendelkező oktatók számát és arányát, az egy - tudományos fokozattal rendelkező - oktatóra jutó hallgatók számát, valamint az MTA-címmel rendelkező oktatók arányát - ismertették a cikkben. A rangsort itt érheti el.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

europeer, 2018.11.22 11:14

A nemzetközi rangsorban egyetlen magyar felsőoktatási intézmény sincs az első 500-ban.
Szégyen! És ez csak a fidesz-kdnp korszakban fordult elő.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html