Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Amennyiben minden a tervek szerint alakul, az idősek három év alatt nyolcvanmilliárd forintnál is nagyobb összeget kapnak kiegészítő juttatásként, prémium címén.

A jogszabály szerint akkor kaphatnak novemberben prémiumot a nyugdíjasok, ha a magyar gazdaság jól teljesít, növekedése meghaladja a 3,5 százalékot, miközben a költségvetési hiány mértéke is a tervek szerint alakul.

Az állam először tavaly fizetett prémiumot: 2017 végén minden nyugdíjas és nyugdíjszerű ellátásban részesülő személy egyszeri, akár 12 ezer forintban is részesülhetett. A prémiumként kifizetett juttatások együttesen 24 milliárd forintos kiadást jelentettek az államkasszának.

Az idei költségvetésben 32,5 milliárd forintot különítettünk el erre a célra - jegyezte meg a Pénzügyminisztérium államtitkára. A végső döntés ősszel várható. (A nyugdíjpénztárak idén nem teljesítenek túl szépen.)

Fotó forrása: Shutterstock