Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az OBA a ma indította és 20 munkanapon belül, legkésőbb 2015. január 13-ig befejezi a Tisza Takarékszövetkezet betéteseinek a kártalanítását, miután a Magyar Nemzeti Bank tegnap elrendelte a takarékszövetkezet végelszámolását - írja közleményében a szervezet.

"Hasonlóan a korábbi kártalanítási esetek érintettjeihez, a Tisza Takarékszövetkezet betéteseinek sincs jelenleg teendőjük, a kártalanítást az OBA-tól automatikusan megkapják. Az érintettek pontos tájékoztatásának érdekében a honlapunkon elérhető új ügyfélportált is indítunk, amely segítségével a betétesek hamarosan nyomon követhetik a kártalanításuk folyamatát, kinyomtathatják a kártalanítási elszámolásukat és további fontos információkat is találnak" - mondta Fekete-Győr András, az OBA ügyvezető igazgatója.

Magánszemélyek minél gyorsabb kártalanítása érdekében az OBA három kifizetési csatornán keresztül juttatja el a kártalanítást:

  • 100 ezer és 2,5 millió forint között a postai kézbesítőtől kapnak értesítést, hogy melyik postán tudják a betétesek felvenni az őket megillető összeget. Ezen belül 100 ezer forintig a postás házhoz viszi a kártalanítási összeget.
  • 2,5 és 5 millió között OBA Betétbiztosítási Kártya útján. A kártyát és a hozzá tartozó PIN-kódot tartalmazó borítékot, valamint a kifizetési elszámolást külön postai küldeményként állandó lakcímükön kapják kézhez a betétesek. A kártyával felvehetik az összeget az OTP Bank bankjegykiadó automatáinál (napi limit maximálisan 800 ezer forint), vagy egy összegben az OTP fiókjaiban és a postahivatalokban.
  • 5 millió forint felett az ügyfél rendelkezhet bármely OTP Bank fiókban az őt megillető kártalanításról - ez lehet betétlekötés, átutalás vagy készpénzfelvétel.

Összeghatártól függetlenül a jogi személyek, egyéb szervezetek és az egyéni vállalkozók - a kifizetési elszámolás és a tájékoztató postai átvételét követően - az OTP Banknak az ügyfél által kiválasztott fiókjában vehetik fel a kártalanítás összegét. A takarékszövetkezet ügyfelei egyenként legfeljebb 100 ezer eurónak megfelelő, 30 705 000 forintot kaphatnak, függetlenül attól, hogy magánszemélyről vagy vállalkozásról van szó.

Máshol is fizetnek

A Széchenyi István Hitelszövetkezet 2705 kártalanítható betétesének 8,9 milliárd forintot fizet az OBA. A betétesek 74 százaléka magánszemély, a betétek átlagos nagysága 3,2 millió forint. Az OBA tájékoztatása szerint a kártalanítási értékhatárt, azaz a 30.688.000 forintot 5 betétes haladja meg, a számukra ki nem fizethető összeg összesen 16,58 millió forint. A Hitelszövetkezet esetében a legnagyobb kártalanítási értékhatáron felüli - OBA által nem biztosított betétrész - magánszemély esetében 364 ezer forint, míg jogi személy esetében 10 millió forint volt.

A Széchenyi Kereskedelmi Bank betéteseinek kártalanítása összesen 1338 ügyfelet érint 14 milliárd forint értékben. A Széchenyi Bank esetében az érintett ügyfelek 77 százaléka a magánszemély. A Bank esetében a betétek átlagos nagysága 13,7 millió forint (az országos átlag 1,2 millió forint).

A kártalanítási értékhatárt, azaz a 30 705 000 forintot itt már jóval több, 107 betétes haladja meg, a számukra ki nem fizethető összeg pedig összesen 7,4 milliárd forint. A Széchenyi Kereskedelmi Bank esetében a legnagyobb kártalanítási értékhatáron felüli - OBA által nem biztosított betétrész - magánszemély esetében 826 millió forint, míg jogi személy esetében 638 millió forint.