Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Több mint 42 milliárd forinttal kevesebből gazdálkodhatnak idén az állami egyetemek és főiskolák - tudta meg a Napi Gazdaság.

Az idei pénzosztás legnagyobb vesztesei a tudományegyetemek, a dobogó legfelső fokán az Eötvös Loránd tudományegyetem (ELTE) áll, amely a tavalyi 19,4 milliárd helyett idén már csak 14,5 milliárd forintból gazdálkodhat. A Pécsett hallgató diákok és oktatókat is kellemetlenül érinti a nadrágszíj idei meghúzása, a Baranya megyei egyetemtől 5,4 milliárdot "vonnak" el, mert míg 2012-ben 16,2 milliárdos állami támogatásban részesült, addig idén ez az összeg 10,7 milliárdra apad. A Debrecen Tudományegyetem a veszteséglista harmadik helyezettje 4,8 milliárd forinttal, ott idén már csak 14,5 milliárdos lesz a büdzsé. A Szegedi Tudományegyetemnek pedig a tavalyi 16,6 milliárd után csak 12,4 milliárd jut a központi költségvetésből.

Bár a jelenlegi oktatási kormányzat a "közgazdász-képzőket" kevésbé preferálja (hiszen a legmagasabb pontszámokkal lehet majd csak idén bekerülni ezekre a szakokra), a Budapesti Corvinus Egyetemtől "csak" 2,3 milliárdot vonnak el a 2012-es évhez képest, a Budapesti Gazdasági Főiskola 1,1 milliárdot, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem pedig 2,4 milliárdot veszít.

Egyetlen intézménynek jutott egy kis pluszpénz, az Óbudai Egyetem a tavalyi 4 milliárd 540 ezer 124 forinthoz képest 28,5 milliós többletet kapott.

Kétharmados elvonás Szolnokon

Szakértők szerint a forintos számok csalókák, hiszen a legnagyobb intézményektől lehet a legnagyobb összeget elvonni. Ha százalékosan nézzük az adatokat, más kép rajzolódik ki.

Az arányokat tekintve csaknem 65 százalékkal kevesebb pénz jut idén a Szolnoki Főiskolának (445,5 millió forint), és az Eötvös József Főiskola is kénytelen lesz sokat spórolni 2013-ban, a maga 45 százalékos elvonásával - tavaly még csaknem 1,1 milliárdot kapott az államtól. A Károly Róbert 805 milliót kap idén a büdzséből, ez 36 százalékos csökkenés. Az ELTE itt is a lista elején áll, a maga 30 százalékával.


Ha az elmúlt öt évet vesszük figyelembe, akkor összesen csaknem 83,4 milliárddal kevesebb pénz csorog az államtól. A 2008 és 2013 közötti intervallumot tekintve is a tudományegyetemek bizonyultak a legnagyobb vesztesnek. Debrecen 9,2, az ELTE 9,1, a Nyugat-magyarországi Egyetem 6,5, a Pécsi Tudományegyetem p,4, a Szegedi Tudományegyetem 6,8 milliárddal kap az idén kevesebbet mint 2008-ban.