Itt a friss kutatás a magyar nyugdíjakról! Így kellene emelni

A nyugdíjasok több mint fele csak komoly lemondásokkal, vagy önállóan sehogyan sem tud megélni a nyugdíjából, kétharmaduk pedig kevesebbet tud belőle vásárolni, mint 5 évvel ezelőtt. A megkérdezettek háromnegyede szerint az alacsonyabb nyugdíjakat jobban kellene emelni, mint a magasabbakat - derül ki a Publicus Intézet a Vasárnapi Hírek megbízásából készült közvélemény-kutatásából.
Domokos Erika, 2018. február 25. vasárnap, 16:08

Tízből nyolc válaszadó egyetértene a 13. havi nyugdíj bevezetésével és kétharmaduk szerint a költségvetés ezt el is bírná.

A megkérdezettek háromnegyede (73 százalék) szerint az alacsonyabb nyugdíjakat jobban kellene emelni, mint a magasabbakat, és a válaszadók ötöde (21 százalék) gondolja úgy, hogy minden nyugdíjat ugyanolyan arányban kell emelni. Leginkább a 30 év alattiak és az inaktívok (46 és 36 százalék) gondolják úgy, hogy egyenlő mértékben kell emelni minden nyugdíjat, míg a nyugdíjasok, és a nyugdíj előtt állók (45-59 korosztály) azok, akik szerint a differenciált nyugdíjemelés lenne a megfelelő (84 és 80 százalék) - derül ki a február 9. és 14. között, 1002 fő megkérdezésével készített reprezentatív közvéleménykutatás adataiból.

A nyugdíjasok a bevételeik negyedét költik az egészségükre, ebből minden tizedik forintot hálapénzre, és minden ötödiket magánegészségügyi szolgáltatásokra.

Tízből kilenc válaszadó egyetért azzal, hogy a 65 év felettiek ingyenesen használhatják a tömegközlekedést. (Udvarolnak a nyugdíjasoknak - jöhet a pénzeső - ezt már olvasta?)

Forrás: Publicus

A nyugdíjasok több mint fele (53 százalék) csak komoly lemondásokkal (33 százalék), vagy önállóan sehogyan sem tud megélni (20 százalék) a nyugdíjából. Míg a 8 általánost, vagy kevesebbet végzett megkérdezettek kétharmadának (65 százalék) komoly megélhetési gondjai vannak, addig a diplomások esetében ez csak kevesebb mint harmadukra (28 százalék) igaz.

A nyugdíjasok 13 százalékának van a nyugdíján kívül más jövedelme. Legkevésbé a szakmunkás végzettségűeknek (5 százalék), míg leginkább a diplomásoknak (41 százalék).

A nyugdíjak vásárlóértékének a csökkenését mutatja, hogy a megkérdezettek közel kétharmada (58 százalék) úgy válaszolt, hogy kevesebbet tud nyugdíjából vásárolni, mint 5 évvel ezelőtt. Ötödik (22 százalék) válaszolt úgy, hogy ugyanannyit tud vásárolni, így csupán tizedük (10 százalék) mondta, hogy többet tud nyugdíjából vásárolni.

Egyedül a Fidesz szavazók azok, akik körében kisebbségben vannak azok, akik kevesebbet tudnak vásárolni, mint öt éve (32 százalék), míg az összes többi párt támogatói és a bizonytalanok körében is legalább háromnegyedes többségben vannak (72-100 százalék) - írja közleményében a Publicus Intézet a Vasárnapi Hírek megrendelésére készült kutatásáról.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

amerika, 2018.03.01 20:10

@sandimaria: Most jobban ráérek, megnéztem még egyszer, hogy mi is a hülyeség abban amit írtam, s amire reagáltál. Vannak akik be voltak zárva. De nem panaszkodtak, hanem dolgoztak és fizettek, hogy az "" értelmes fiatalok" jólétben felcseperedjenek, tanulhassanak, hogy értelmesek legyenek. S akkor szerinted az a legokosabb gondolat hogy hátrahagyva minden adósságot lelépjenek. Hát ez tényleg nagyon okos.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

amerika, 2018.03.01 12:07

@sandimaria: Akkor kvittek vagyunk. De én csak próbáltam megoldásokat keresni erre a népszaporulat ösztönző problémára. Mert az biztos, hogy a nyugdíjban való figyelembe vétel már gyakorlatilag megvan. S ha a jelenlegi azonnali kedvezmények nincsenek hatással, akkor miért pont az lenne? De az általad hatékonynak tartott ötleteket érdeklődve várom.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

pastorius, 2018.02.28 11:04

@pastorius: szerintem első körben a megoldás a minimál nyugdíj megemelése..a létminimum környékére..ennél kevesebbet embernek nem lenne szabad adni
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

pastorius, 2018.02.28 11:03

@sandimaria: elolvastam
> Az infláció követésnek nem lenne szabad, hogy köze legyen az alapnyugdíjhoz<
hát...ezt azért nem hiszem...ugye az inflációkövetésnek a lényege a reálértéken tartás...szerintem ez a minimum..(megállapodhatunk abban, hogy ezzel akárhogy is, de mindenképpen szegényítik a nyugdíjasokat)
amit írsz..az elsősorban a kicsivel több, de nem nagy nyugdíjasoknál lenne húsba vágó, hosszabb nyugdíjas élet esetén elég komoly lecsúszást okozna..nem, nem igaz, hogy a minimál programnak, a reálértéken tartásnak el lehetne veszteni jelentőségét..az már más kérdés, hogy esetleg az emeléseknél be lehetne vezetni vmilyen plafont...de szerintem ezt nem a 200 ezret kapók között, hanem feljebb..főleg azok között, akik a nyugdíjplafon eltörlése miatt az utolsó 2-3 évvel nyomták fel a nyugdíjukat abnormális mértékben (ez adott esetben néhány százezret is jelenthetett)..és hát ott vannak ennek eredményeként a kiemelkedően magas nyugdíjak..azokat sem sajnálnám...mert, a többiekhez képest, igazságtalanul jutottak hozzá
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

sandimaria, 2018.02.28 01:55

@pastorius: Igen, visszahoznám a nyugdíj levonás plafonját, azaz a nyugdíj plafont. És, ha az államkassza ?nem bírja el? az alacsony nyugdíjak megemelését, (bár sok mindent elbír) akkor nem kéne súlyosbítani a helyzetet az alapnyugdíj százalékos emelésével, amiről már írtam. Ha ráérsz, olvasd el azt is.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html